MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-10-22 VB_608 - 1980_VB 608/11
tozó is. A következő dolog, amit meg szeretnék emliteni, a vitában is szóba került, nagyon nagy gondot kell forditani, még az eddiginél is az utánpótlás nevelésére, tervszerűen és társadalmi méretekben, nemcsak a pártban kell ezt biztositani, hanem az állami, társadalmi, tömegszervezetek területén, a gazdasági életben, a kulturális élet minden területén. Én ugy hiszem a megyei pártbizottság jó példát mutat, én nem azt mondom, hogy itt nem lehet tökéletesíteni, ezt a gyakorlatot, ezt a tervszerűséget kell egész társadalmi méretekben megvalósítani. A következő dolog, amit meg szeretnék emliteni, mint feladat; hogy a megérett káderügyeket folyamatosan végrehajtani, nem várni a ciklusok végét. Annak a gyakorlatnak véget kell vetni, hogy hagyjuk a káderproblémákat felgyülemleni, arra az időszakra, amikor a ciklus vége következik és egycsapásra itt általános "tisztogatást" csinálni. Ezt nem szabad. Mindig menet közben, ahol az indokolt végre kell hajtani a cseréket, az indokolt, szükséges és minőségi cseréket. Ez vonatkozik a testületi tagokra és a kinevezett függetlenített vezetőkre egyaránt. Osztom a véleményem az elvtársakkal, hogy még az eddiginél is jobban kell fokozni a nők, a fiatalok, a munkások vezetésbe vonását, de mindenekelőtt elő kell készíteni őket arra, hogy alkalmasak legyenek vezetőknek. Sokszor mondtuk már azt elvtársak, hogy ártunk a munkásosztálynak, ha valakit csak azért nevezünk ki vezetőnek, mert munkás, csak azért. Ez a helyes törekvés, csak azért, hogy fiatal legyen nem szabad, csak azért, hogy nő legyen nem szabad, mindig az alkalmasságot kell szem előtt tartani. Arra kell törekedni, hogy neveljük ezeket a fiatalokat, nőket, munkásokat, hogy minél többen kerüljenek vezető funkcióba-. A következő megjegyzésem, amit szintén a feladatok közé sorolnék; fokozni és fejleszteni kell a vezetőknél az eszmeiséget, az elkötelezettséget, a szerénységet, az ügy szolgálatát és tömegkapcsolatokat. Én most az állományban lévő káderekről beszélek, és a határozottságot ne cseréljék fel a nagyképűséggel, mert lehet valaki határozott szerény magatartással is. Elvtársak ma olyan időszakot élünk, amikor nekünk nagyon nagy erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a meglévő életszinvonalat fenn tudjuk tartani. Ebben a helyzetben a vezetőknek a felelőssége, a vezetői magatartás, a vezetők erkölcsi, politikai mentalitása, az egyik döntő fontosságú kérdés. Ehhez persze az is szükséges, amiről a Csatári elvtárs is beszélt, olyan politikai légkör, olyan munkalégkör uralkodjék, ahol nyiltan lehet beszélni és nincs következménye annak, hogyha valaki a vezetőnek meg meri mondani, hogy ebben és ebben hibázott. f S végül a feladatok közé sorolom Elvtársak; hogy erősiteni kel. az első vonalat, ugy is fogalmaznék, hogy differenciáltan erősiteni. Mindenekelőtt az alapszervezetek személyi feltételeit kell tovább javitanunk, erősitenünk, az üzemi, vállalati, községi vezetés személyi feltételeit javítani és a kulturális élet személyi feltételeit tovább javitani. Én igy rangsorolnák. Ez egy általános követelmény, azt mindenki tudja, hogy a feladatok végrehajtása a munkapadok mellett dől el. Ez igy van a pártban is, azon múlik, hogy az alapszervezetek milyen szinvonalon dolgoznak és hogy az alapszervezetek milyen szinvonalon dolgoznak annak nagyon fontos kritériuma, hogy milyenek a vezetőik. Ezért la. '