MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-09-25 VB_606 - 1980_VB 606/7
- 6 hogy a mezőgazdaságban dolgozók, vagy odairányitott dolgozók képesítés megszerzésére nem fordítanánk kellő gondot, mert nagyon őszintén vallom, amit a jelentés is hoz, hogy a nőknek vezető munkakörre való állitása, az egyenlő munkáért, egyenlő bórt, stb. Tehát a legfontosabb kérdések az egyik alapkritériuma a szakképzettség a tudás, mert csak ugy lehet ténylegesen az ő egyenjoguságukat megoldani. NAGY JENŐ Elvtárs: A közelmúltban az orosházi járásban töltöttem TTeTTarTy napot és az ott szerzett tapasztalataimra hivatkozva mondom, hogy szerintem a jelentés objektive tükrözi azt a helyzetet, ami az orosházi járásban ennek b határozatnak a nyomán eredményként irható fel. Szeretném hozzátenni, hogy a cim nem ad lehetőséget arra, hogy bemutassa azokat a tevékenységi területeket, ahol a határozat nyomán több olyan dolog történt a járásban, amire utalt a Csaba elvtárs is, de mindenképpen a munkával kapcsolatosan meg kell emliteni, történetesen a közművelődés, közoktatás és az egyéb területeken, amely során vizsgálódtunk legutóbb is. Az volt a tapasztalatunk, hogy jelentős előrelépés történt ilyen értelemben a nők közéletiségére való nevelésében, szakmai színvonalának emelésében. A jelentés kapcsán én szeretnék utalni, hogy arra kevésbé, lehethogy a cim miatt, tulajdonképpen a nőpolitika egyáltalán a társadalomban, felfogásban, anő szerepe a társadalmi felfogásban hogy változott, arra a jelentésben az elvtársak ugy nem térnek, pedig én ezt alapkérdésnek tartom. A nőpolitikái határozat sorol kérdéseket, a nők funkcióba állitása, tárdadaimi tevékenysége stb., de hát ezek mérőfokai annak, hogy a nő társadalmi megbecsültsége milyen, de rendkívül fontos, hogy általában a társadalomban a nőkről alkotott vélemény, a nők politikai, társadalmi érzülete milyen a társadalomban. Én ugy gondolom, hogy a határozat értelmezését a végrehajtás vizsgálata során ettől sokkal nagyobb figyelmet kell forditani. Mert ezek mutatói a nőpolitikái határozat megvalósulásának, hogy társadalmi funkció, vezető funkcióba mennyi nő dolgozik, mivel hogy a nők a szocialista társadalomban a munkahelyen, a családban milyen megbecsülést éreznek, tehát az egész társadalomban, egyébként a feltáró munkánknak rendkivül fontos része, mig a másik oldala egy statisztikai adat, hogy a nőpolitikái határozat megvalósítása milyen menetben van. És én a másikra utalnák, amikor azt mondanám, hogy nekünk mélyebben és elemzőbben kellene azokra a faktorokra figyelnei, amelyek a nők társadalmi érzületét hogyan változtatják, társadalomban szerepüket hogy érzik, aminek végsősoron a kicsapódása az lesz, hogy közéletiségben való részvétel, családban érzett helye, szerepe, munkahelyi közérzete; és ez két fontos terület, az egyik a munkahely, a másik pedig a családi környezet. Együtt a kettő a társadalmi környezetet is jelenti. Ennek további vizsgálata rendkivül fontos, igy ne szükitsük le véleményem szerint, mert néha csúszunk olyan terület fele, hogy nő van vezető funkcióba, ami nagyon fontos tényező, nem szabad erre leszükiteni, mert sokkal többről van szó; a cimben persze egy ilyen irányú feladat volt megadva. Én ugy érzem, hogy az orosházi járásban ebben az értelemben is nem keveset tettek az elvtársak, talán arra biztatnák, hogy ezekre á dolgokra, éppen a munka eredményessége érdekében még hatékonyabb vizsgálat alá kellene venni. A szemléletváltozás feltétele annak, és egyetértek Haraszti elvtárssal, nem a gyakorlatot, hanem a szemléletet, a szemlélet változik, akkor a gyakorlat is változik. Tehát a szemlélet változtatás fontos, a nőpolitikái határozat erre utal,