MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-08-13 VB_603 - 1980_VB 603/5
termelés átmeneti csökkenése mellett is lehet hatékonyan, illetve eredményesen gazdálkodni és nekünk - ugy gondolom - a továbbiakban a költségek további csökkentésére kell ösztönözni a vállalatokat és a gazdaságokat, hiszen valószinü, hogy a termelés csökkenése az bizonyos területeken pozitiv folyamat, ahol egy gazdaságtalan termelést szüntetnek meg, például. Az anyaggal kapcsolatosan ennyit. Az árvizi helyzettel kapcsolatosan szeretném megerősiteni, illetve támogatni az Irháziné elvtársnő által felvetetteket. A lenti területen egyre nagyobb igényként fogalmazódik meg a segiteni akarás, pénzben vagy bármilyen formában, erre még nem mertünk kezdeményezést inditani. Meg kellene minél előbb ennek a formáját határozni, hogy ez a széleskörű kezdeményezés anyagiakban is realizálódjon. ENYEDI ELVTÁRS: Egy kiegészitő megjegyzést fűznék az Irháziné elvtársnő által elmondottakhoz. Valóban az elmúlt hetekben, amikor a védekezési munkák voltak a fő figyelmet arra kellett forditani, azon időszak alatt is hozzánk is, a népújsághoz, a pártbizottsághoz is számos felajánlás futott be - egy nap az árvízkárosultakért - szocialista brigádoktól, és másoktól. Ugy vélem, most amikor a helyreállításra kezd a fő figyelem - jogosan - irányulni, ezeknek megfelelő nyilvánosságot most már lehetséges lenne biztosítani. KARDOSNÉ ELVTÁRSNŐ: Nagyon röviden a felvetett kérdésekhez és Kiss elvtárs által elmondottakhoz kapcsolódnék. Az élelmiszeriparon belül a tartósitóiipar, annak különösen az a része, amely a zöldség-feldolgozással foglalkozik, ennek az iparágnak a féléves értékelése, viszonyitása a tervhez, illetve bázishoz egyformán nem biztos, hogy reális, mivel itt a szezon jellegéből adódóan adódnak problémák. A szezon késése, egy bizonyos időszaknak a nem teljesitése, a szezon előrehozása egy bizonyos időszakban, a tevékenység tulteljesitését eredményezheti. Itt kedvező képet kapunk akkor, ha a III. negyedévben értékelünk, viszonyitunk a bázishoz. Az elmúlt félévnek a viszonylag negativ teljesitését behatárolta az is, hogy az előző évben viszonylag nagyobb készletek halmozódtak fel a belföldi, de a külföldi piacon egyaránt, igy az első negyedévben, de azt mondhatnám, hogy az első félévben is viszonylag vontatott volt a diszpoziciós idő, tehát a felvásárlási igény, ez minden piacon éreztette a hatását. Ezen kivül egy olyan jellegű törekvés is éreztette hatását, felsőbb szervekkel egyeztette az ipar vezetése, ugyanis az ipar egy olyan feladatot kapott, hogy az 5o.- Ft/£ mutatója termékek részarányát csökkenteni kell. Ez bizonyos mennyiségi csökkenést is eredményezett, közben olyan vitákra került sor, ami, ugy az első negyedév végén zárult le. Nem egészen volt világos, hogy a dollármutató vagy dollártömeg-követelmény vagy együttesen mind a kettő, az lenne a kivonatos, hogy jó dollármutatóból nagyon nagy mennyiség, de ez rövid idő alatt nem volt elérhető, és ez is okozta a bizonyos termék-fajtáknak a visszatartását és nagyobb készletek halmozódtak fel. Feltétlenül mi éreztük a konzerviparban azt, hogy az a folyamat, ami nagyon kedvezően indult el, az ipar exportjogának a megkérése, a külkereskedelmi vállalatok átszervezése, tröszti átszervezés, ami elindult, már választ kapott az ipar, hogy nem