MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-07-16 VB_602 - 1980_VB 602/21
~ 2 véleményét. Kérték, hogy a párt forditson továbbra is nagy figyelmet az államélűt, a szocialista demokrácia fejlesztésére, szóltak a hatékonyabb munkavégzés fontosságáról, de nem maradt el az egyéb területek kritikája, saját tevékenységük önkritikája sem. Közöl lo ezer közérdekű javaslat és bejelentés hangzott el, amihez képest a 92 egyéni panasz elenyésző volt. Ezen tul a vita a jelöltek személyének alkalmassága körül bontakozott ki. Nem a HNF programjának helyességét vitatták, hanem azt, hogy ki legyen az, aki őket, mint választókat a legjobban tudja képviselni; 16 helyen más személyt javasoltak a HNF jelöltje helyett. Megyénkben a többes jelölések törvényesek voltak. Ennek ellenére keletkéztek feszültségek, ami megmutatkozott a szavazások arányában, a különböző szervekhez küldött bejelentésekben is. A feszülségek feloldására megfelelő intézkedések történtek. A tanulságok levonása folyamatban van. A jelölőgyülések jó hangvételüek és általában külsőségükben is ünnepélyesek voltak. Jól felkészült előadók szóltak a választópolgárokhoz, hangsúlyozva egész társadalmunk és a kisebb közösségek előtt álló feladatokat. Valamint ezen fórumok jó alapot biztositottak a képviselők és tanácstagok munkájának és személyének megismerésére is. A választások sikerét előremozditották a májusban lezajlott választási gyűlések, ahol országos, megyei és helyi előadók ismertették a választások jelentőségét, A gyűlések jól járultak hozzá a szocialista demokráciánk továbbfejlesztéséhez. Majdnem minden településünkön volt választói gyűlés vagy réteg találkozó, ahol mintegy 28,ooo választópolgár vett részt és tett hitet a párt XII, kongresszusa határozatai, a HNF választási felhivása mellett. Valamennyi megyei előadókkal /58/ szervezett gyűlés magas színvonalú, közvetlen, pozitiv politikai hangulatú volt. Az előadásokra a meggyőző, közvetlen hangnem, a jó közérthetőség volt a jellemző. Mozgósitó erővel hatottak a további tannivalót illetően, tovább erősitették a párt és a dolgozó nép kapcsolatát, szocialista társadalmi rendünket. A választói gyűlések általában ünnepélyes külsőségek között zajlottak le.