MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-07-16 VB_602 - 1980_VB 602/16

- 3 ­minőségben igyekezünk eleget tenni ezen szervek által megszabott feladatoknak és intézkedéseinkhez hasonlóképpen megfelelő időben és minőségben kapunk információkat. Az Intézet gazdálkodásában egyre nagyobb arányt képez a saját be­vételre, illetve termelésre alapozott tevékenység. A termelési ér­téit 1976-hoz képest 1979-ben 32,7 %-kal nőtt, amely 2 millió forint­tal több, mint a felügyeleti szervünk által előirt, A szerződéses munkákból származó árbevételünk csaknem 20 millióra nőtt, ami 39,2 %-os növekedést jelent.. Ezek képezik a forrását a. költségvetésből kapott támogatás kiegészítésének. A nyereség nagyobb mérvű növeke­dése arra utal, hogy gazdálkodásunkban, a hatékonyság nö^/ekedése na­gyobb mint a termelésé. Az Intézet állóeszköz állománya 104 millióról 144 millióra nőtt, amelyből a 37 millió forintos uj szárító és vetőmagüzem a legjelen­tősebb. Megfelelő szervezéssel biztosítottuk, hogy 1979 őszén teljes kapacitással működhessen és 2 millió forinttal kevesebbe kerüljön az engedélyezett összegnél. Az 1977. évi gazdasági és pénzügyi ellenőrzés súlyos megállapítása­inak korrigálására minden lényeges intézkedést megtettünk. Feladataink megoldásához, különösen a szárító- és vetőnagüzem megfelelő működésének biztosításához az Intézeten belül időszakosan munkaerő-átcsoportositással oldottuk meg feladatainkat. Ez az idő­szaki átcsoportosítás megközelítően ! jö főt tesz ki, amely gyakor­latot a jövőben is alkalmazni kívánunk. Ugyancsak gazdasági intézkedést igényelt a munkavédelmi kérdések megoldása. Szakképzett munkavédelmi előadót állítottunk be. Az 1979-es munkavédelmi ellenőrzés megállapításai szerint az Intézet munkavédelmi tevékenységét hosszú évek után .először minősítették a körülményekhez képest jónak. A társadalmi tulajdon védelme az Intézeten belül korábban nem volt megfelelően megoldva, ezért élve a lehetőséggel egy dolgozót mellék­foglalkozásként megbíztunk a rendészeti feladatok ellátásával. A gazdasági munka szervezeti keretei teljes mértékben kialakultak, de még nem fejeződött be ennek tartalommal való megtöltése.

Next

/
Thumbnails
Contents