MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-05-21 VB_597 - 1980_VB 597/4

-3­Az élelmiszeriparnál nehezebb az előrelépés, mivel ellátási prob­lémát nem okozhatunk a termékszerkezet váltás igényével. Ezeket a problémákat a termékszerkezet kialakításánál figyelembe kell venni, ezért nem érhetünk el azonos eredményeket. Ugy értékeljük, hogy ezen határozattal folyamatosan kell foglalkozni, a változó körülmények figyelembevételével, az összes körülmény egyidejű mérlegelésével kell karbantartani a korrekciókat. A változtatás érvényesítése nem feltétlenül azt jelenti, hogy az intézkedések nem voltak megfelelőek, csak az akkori helyzetet vették figyelem­be. KISS ELVTÁRS: A területi minősitést az ágazati tárgyaláson pró­báltuk megtenni. A határozatoknál valóban nem célszerű uj hatá­rozatot hozni. A pártszervek ellenőrző, segitő tevékenysége to­vábbra is elsőrendű feladat. Egyre nagyobb jelentőségű feladat - a termékszerkezet módositás mellett - az ellátás jobbá tétele. FRANK FERENC elvtárs: Tulajdonképpen jó másfél év telt el a ha­tározat megjelenése óta. Ebből fél évet elvett a határozat fel­dolgozásának időszaka. Tehát gyakorlatilag a múlt év közepétől indult erőteljes mozgás, melynek kezdeti eredményei vannak. Hogy elégedettek vagyunk-e? Ha az igényekhez mérjük, nem lehetünk elé­gedettek, mert a külpiac is, a belső piac is nagyobb igényeket támaszt, mint amit gyártani tudunk. Ha viszont azt tekintjük, hogy rövid idő telt el a határozat megjelenése óta, akkor az e­rőfeszitések nem voltak hiábavalóak. Ütemét tekintve lehetne gyorsabb, de végül is azt kell megállapítani, hogy a gazdálkodó egységeknek - a pártszervek közreműködésével, az állami szervek irányításával - komolyan kell venniük a termékszerkezet problé­máját. Amig a külpiaci viszonyok nem kényszeritettek bennünket, addig ilyen kategóriákat; hatékonyság, minőség, nyereség, export, termékszerkezet - ilyeneket alig használtunk. Ezek nem átmeneti jellegűek, nem egy-két esztendőre irja elő a Központi Bizottság határozata számunkra, hanem a hazai, valamint a külpiaci viszo­nyok parancsolólag teszik kötelezővé számunkra, állandó folyamat kell hogy legyen. Termékszerkezetet korszerűsíteni még 2000-ben is kell. Ezeknek a kategóriáknak az érvényesítése rendszeres és állandó feladat kell legyen a gazdálkodó egységeknek. Osztom né­zetem Kardosné elvtársnővel, hogy ahhoz, hogy a termékszerekezet váltása milyen módon menjen végbe, mennyire elégiti ki a szük­ségleteket, ehhez az igényeket ismerni kell. Különösen a piaci viszonyokat. Tanácsolom, hogy az októberi határozattal kapcsolatban újabb ha­tározatokat ne hozzunk. Egyet ajánlok - szóvá is tették -, hogy érdemes volna, ha az arra illetékes pártszervek, állami szervek, gazdasági irányitó szervek konkrétan beszámoltatnák az egyes üze­meket, vállalatokat, az adott gazdálkodó egységeket •, hogyan áll­nak, mit termelnek, milyenek a jövő kilátásai az év első 3/4 évérő Javasolom, vegyük tudomásul az előterjesztést, és az emiitett egy határozattal bűvitsük a határozati javaslatot. A Végrehajtó Bizottság - Frank elvtárs összefoglalója alapján az előterjesztett jelentést elfogadta. A határozati javaslatot egy határozattal bővítette.

Next

/
Thumbnails
Contents