MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-04-09 VB_594 - 1980_VB 594/7

gória vonatkozásában változtatni szükséges, mert ellenkező eset­ben a második félév során nagyobb arányú koca kivágással kell szá­molni. KARDOSNÉ ELVTÁRSNQ: A szóbeli kiegészitő nagyon széleskörű volt, Ábrahám elvtárs is részletes tájékoztatást adott, tehát mind a szóbeli kiegészitő, mind a város helyzetéről adott információ­ból megerősödött bennem az a vélemény, hogy nem egy akármilyen anyagról van szó, ami a pártbizottság elé kerül. Részben azért, mert ez egy hosszutávu megyei feladatot határozott meg számunk­ra, az ide vonatkozó pártbizottsági határozat is ugy fogalmazott, hogy hosszutávu megyei feladatot jelöl meg. Gyakorlatilag ezekről a problémákról esett szó az éves taggyűléseken is, hisz minden pártszervezetnél, illetve minden szintű beszámolóban a gazdaság­politikai résznél szó esett arról, hogy a március 15-i határozat­ra mit tettünk, és melyek a következő időszak tennivalói. Kezdetben hosszúnak tartottam az anyagot, de alaposan áttanulmá­nyozva, egy csomó hiányérzetem is támadt. Annak ellenére, hogy az anyag széles körben támadja a megtett eredményt ós feladato­kat, mégis több dologra csak utal és általánosság szintjén fogal­maz. Gondolom, hogy a kiegészítőben, és a hozzászólásokban a PB ülésen több konkrétum fog felvetődni. Számunkra meghatározó a mezőgazdasági háttér, ugy értékelhetjük, hogy mind a mezőgazdaság, mind az élelmiszeripar alapvetőnek tart­ja a március 15-i határozatot, és az éves intézkedéseik karbantar­tásánál, feladati résznél a szocialista brigádokra, a pártszerve­zetekre, valamennyi gazdálkodási szférára meghatározott feladatok­nál abból indulunk, ki, hogy melyek az alapvető feladataink. Fon­tosnak tartjuk, hogy a határozatra kialakitott intézkedéseinket folyamatosan a változó feltételekhez karban kell tartani. Ez vál­lalati feladat. A változó feltételekre érti a külgazdasági hely­zet változását, mert bizonyos termékekre igen, bizonyos termékek­re nem jelentkezik igény, továbbá értem a közgazdasági belső kör­nyezetünket is. Amit mi fontosnak tartunk: a változó feltételekre ugy reagálni - és ez munkahelyi feladat -, hogy a hatékonyság, az önköltségcsökkentés és a minőségi javitásra tegyük meg a megfelelő intézkedéseket fokozatosan azzal a céllal, hogy a számunkra ked­vező körülményeket és ebből eredően a nyereségre negativon ható tényezőket némileg tudjuk ellensúlyozni. Ez valamennyi gazdálkodó egységnél egy rendkivül sokoldalú, következetes politikai munkát igényel, és a pártszersvezetek erre odafigyelnek, és ez a megha­tározó további tevékenységünkben is. Kulcskérdés: a fegyelmezett helyi végrehajtás. Kiemelném azt, amire utalt Kiss elvtárs is, a kádereknek, közép- és felső vezetőknek a megfelelőségét kiemelt szinten kell vizsgálni, mert az uj iránti fogékonyság, a változó feltételekhez való gyors, rugalmas alkalmazkodásban rendkivül fon­tos szerepe van a különféle magasabb beosztásban tevékenykedő em­bereknek. Ebben kérnénk a hatáskörileg illetékes pártszervekntől is a következetesebb odafigyelést, időben, szigorú számonkérést, birálatot, mert e határozat végrehajtása nem tűri el, hogy éveken keresztül cipeljünk magunkkal olyan megoldatlan személyi problé­mákat, ami egy gazdálkodó egység hatékonyságára negativan hatnak. Az anyagot jónak tartom azzal, hogy amit Kiss elvtárs szóbelijében az utolsó néhány mondatában fogalmazott meg, nagyon helyes. Minden­képpen kérném, hogy az agráripari egyesülés elmúlt két évben meg­tett munkájáról kiemelten essék szó, ós arról, melyek azok a főbb feladatok, amelyei? "az egyesülés területénrmea kell tenni a határozat végrehajtása érdekében. /^fe>-^

Next

/
Thumbnails
Contents