MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-04-09 VB_594 - 1980_VB 594/5
- 4 A tartós technológia fejlesztése terén is történt előrelépés, sertéstelepi rekonstrukció Szabadság termelőszövetkezet, Csárdaszállási Petőfi Termelőszövetkezet, szarvasmarha tenyésztés terén a Békéscsabai Állami Gazdaságban. Élelmiszeripari üzemek termelési struktúrája kialakult, lénye- ' gesebb változás nem történt. A higiéniai követelmények biztosításával, minőség javitásával, választék-bővitéssel iparkodtak a nagyobb arányú export elérésére. Rekonstrukciós lehetőségeik behatároltak a tröszti elképzelések miatt. Egyedül a BCV-nál van folyamatban, de jelentős határidő csúszással valósul meg ez is. Törekedtek a jó partneri kapcsolatok kialakítására, ennek érdekében a termelőkkel szocialista szerződést kötöttek, közös termelési tanácskozásokat szerveztek, melyre a párttitkár elvtársakat is meghivták. összegzésképpen megállapítható; hogy a termelőüzemeink sokat tettek a határozatok végrehajtásában, A pártalapszervezetek megfelelően segitették és mozgósítottak a feladatok végrehajtására. Nem történt érdemi előbbre lépés a melléktermékek hasznosítása, valamint az előfeldolgozás szélesitése terén. A cselekvési programokból megállapitható, hogy a határozatban foglalt műszaki szinvonal javitásával az üzemek többsége nem tud lécest tartani, nem rendelkezik a szükséges anyagi erőffórásokkal. Tájékoztatni szeretném a Tisztelt Végrehajtó Bizottságot a háztáji sertéstartás és takarmányellátás helyzetéről, A háztájis sertéshizlalás az utóbbi időben mindennapos problémaként vetődik fel, valós és vélt okok, megalapozott és megalapozatlan magyarázatok formájában. A problémák rendezése érdekében többcsatornás információ alapján szeretnénk a jelenlegi helyzetet bemutatni. Vizsgálataink a város és városkörnyéki községekre, valamint a Gyulai Húskombinát békéscsabai kirendeltségére terjedt ki. Szerződéskötés helyzete; a város és városkörnyéki községekben 1979, január 3l-ig 5o,479 db hizott sertés értékesitésére kötöttek szerződést, mely a ténylegesen átadott hizósertés 84 /> ának felelt meg. Ha az l98o. január 3l-ig leszerződött 54.271 db hizósertést viszonyitjuk az 1979 évi tényleges leadáshoz, akkor 9o ^-os az arány, tehát javult a pozició. A kirendeltségi szinten vizsgálva az l98o-ra tervezett 134 ezer hizóból 12o,67o db, azaz 9o %-a van leszerződve. Az 1979 évi tényleges értékesitésnek ez 92,3 %-a. Várható viszont, hogy kevesebb lesz az évközi eseti szerződés, mint előző évben. A jelenlegi megitélés kirendeltségi szinten az, hogy előző évi szint alá nem megy a leadás, sőt biznak a tervezett létszám átvételében. Süldő, malac-értékesités; mivel a növendék állatok értékesitése is jelzője lehet a hizlalási kedv csökkenésének, igy összehasonlítást végeztünk e területen is. Kirendeltségi szinten az 1979-es év első két hónapjában 278 db, l98o-as év azonos időszakában 76o db süldő lett értékesitve. A közel háromszorosára növekedett leadás is szerződéses alapon történt, nem meghatározó a szabadon átvett süldők aránya. A sül1 •>>•.