MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-03-12 VB_593 - 1980_VB 593/12

- 11 ­okok miatt senki sem került ki. Szerintem - meggyőződésem - a megyében nincs olyan ember, aki politikai okok miatt került vol­na ki, bármilyen szinten is, hiszen akkor nem lehetne a pártnak a tagja. Teljesen osztom a véleményem, azt a párt- és tömegszer­vezetek osztálya tartsa figyelemmel és tartsa kézben, minden, akármilyen irányitó szervben dolgozott is, minden elvtárs meg­kapja a kellő elismerést és főképpen azt, hogy felkérjük Őket arra a továbbiakban az adott szinten ugyanúgy szolgálják a párt politikáját, mint a korábbiakban. Ennyivel tartozunk egymásnak. Én már aláirtam, azoknak a megyei pb-tag elvtársaknak a köszönő levelet, akik kimaradtak a pártbizottságból. Nem azért maradtak ki mert nem tudtak volna eleget tenni, hanem mert előléptek, különböző okok miatt, ezt ismerik az elvtársak, ez az egyik ol­dal. A másik, akik újonnan kerültek be a testületekbe, azokkal való fokozottabb törődést, ezt senki sem tanulta meg, ezt értem én a VB-tagokra is, mert itt lesz olyan kötelezettség is a VB­tagoknak, hogy a járási-városi pártbizottsági üléseken kötelező részt venni. Azt most nem kivánhatjuk, hogy a Hunyadi Elvtárs vagy a Patkásné Elvtársnő, egyszerűen kérjük, hogy holnap men­jen x-járási pártbizottsági ülésre. Azt fogjuk csinálni, hogy felkérjük, hogy valamelyik megyei titkárral menjenek ki, ta­pasztalják, hogyan megyén ezeken az üléseken a megyei pártbi­zottság képviselete, s utána majd szépen önállóan maguk is el­fognak menni, nem kell félni ettől Elvtársaim. Ezt nem veszik rossznéven itt sem az elvtársak, ne vegyék mankónak, ezt meg kell tanulni, ez máról-hónapra nem megy. Elvtársaim, azt javaslom, hogy a végrehajtó bizottság mostmár hivatalosan is fejezze ki elismerését a pártapparátusban dolgo­zóknak és annak a 80 állandó és mintegy 2oo időszakos, feladat­tal megbizott elvtársaknak, akik a választási munkálatokban köz­reműködtek. Elvtársak, én nem akarom eltúlozni, de mi tudjuk, hogy ez az apparátus, mit kulizott most. Tényleg, zokszó nélkü, ugy ahogy ez elő volt irva a nagykönyvbe, ez a 36 tagú appará­tus, meg a járási apparátus, a községi parttitkárok, üzem által függetlenitett titkárok, alapszervezeti titkárok, Elvtársaim meg kell mondani igazán derék munkát végeztek, megérdemlik az elismerést. Bennem már megfordult az is, hogy van nekünk egy "Bizalmas Tájékoztató"-nk, amit minden alapszervezet meg kap, meg kellene fogalmazni a végrehajtó bizottság nevében egy elis­merő levelet és közzétenni ebbe a bizalmas tájékoztatóba, mert minden alapszervezet, kivétel nélkül megérdemli. Ezt taggyűlé­sen olvassák fel, nem az egész bizalmas tájékoztatót, hanem azt a részét, amely az elismerést illeti, azt olvassák fel a tit­károk. Azt javaslom a végrehajtó bizottság értsen ezzel egyet, kapjunk felhatalmazást, hogy ezt megfogalmazzuk, kellő szövege­zéssel és minden alapszervezetben ezt ismertessék. Erre hozzunk határozatot, hogy a végrehajtó bizottság elismeri valamennyi alapszervezetben végzett politikai,szervezeti előkészitő munkát és ha felhatalmaznak az Elvtársak bennünket arra, akkor a leg­közelebbi, soros "Bizalmas Tájékoztatóban", végrehajtó bizott­ság aláirással jelenjen meg egy köszönő levél. Bejelentem a végrehajtó bizottságnak, hogy egyébként, mi a me­gyei pártapparátus és a járási-városi, tehát a párt által függet­lenitett elvtársak esetében éltünk azzal a jogkörünkkel, s az

Next

/
Thumbnails
Contents