MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-03-12 VB_593 - 1980_VB 593/10
szólni kellett volna az anyagban mindenképpen az aktivekről, mert döntő többsége, majdnem azt mondhatnám, szinte kivétel nélkül nagyon-nagyon érdemesen rászolgáltak arra, hogy elismeréssel, köszönettel tudjuk nyugtázni munkájukat, néhány elvtárs kivételével, azok közül is több van olyan aki objektive, mint szubjektive lehet elitélni, hogy nem tett eleget feladatának betegség vagy más egyéb okok miatt. Az intézkedési tervünk szerint áprilisban esedékes a végrehajtó bizottság, illetve munkaterv szerint PB, ülés elé kerül az anyag. Ugy terveztük az intézkedési tervben, hogy áprilisban mindazok az elvtár sak, akik fel lettek kérve a választási munkára, áprilisban öszszehivásra kerülnek és értékelve lesz a munkájuk, megköszönve az eddigi munkájukat, tevékenységüket, sőt az inditásnál azt mondottuk, hogy szeretnénk úgyis átmenteni járás-városi, községi, üzemi aktivahálózatunkat, hogy a szakszervezeti választás, országgyűlési és tanácstagi választások időszakára is fenntartani továbbra is, erre az évre mindenképpen. Tehát áprilisban összehivásra kerülnek és márciusban összehivásra kerülnek a járási-városi PTO-vezetők, ahol a végrehajtó bizottság által kiegészitett tapasztalatokat a járási-városi PTO-vezetőknek is elmondjuk. FRANK ELVTÁRS: Azt ajánlom, hogy a végrehajtó bizottság az előterjesztést azt fogadja el, de a pártbizottság elé, mert ez a pártbizottság elé fog menni, menő anyagot azt csiszoljuk, ezt az anyagot is csiszoljuk, különösen a vita alapján, a párt- és tömegszervezetek osztálya dolgozza át az előterjesztést. Rengeteg, nagyon hasznos, okos, észrevétel, javaslat hangzott el. Ezt az anyag véglegesitésénél hasznositani kell és a végrehajtó bizottság vitája alapján elkészült anyag kerülhet csak a pártbizottsági ülés elé. Először a következőket szeretném elmondani; mindenképpen le kell szögezni elvtársak, hogy a -XII, kongresszusra való politikai, szervezeti előkészités magas szinvonalu volt. Ezt le kell szögezni. Én azért tartom magas szinvonalunak, mert nem szenvedett csorbát más terület, A pártértekezletre, a kongresszusra való felkészüléssel egy időben mi végrehajtottuk a soros feladatainkat is és egészében jól hajtottuk végre. Én ezt tartom a legnagyobb eredménynek, A másik dolog, amit külön hangsúlyoznák, szerintem a mostani választások során minőségileg, tartalmában, szinvonalasabb feladatokat határoztak meg a mi pártszervezeteink, mint bármikor máskor és ennek a személyi feltételeit is minőségben, színvonalában jobban tudták megteremteni, mint a korábbi években. Ez az életnek egy természetes rendje is, de ez önmagától nem valósult meg. Annak ellenére, hogy itt nem választottak meg egyes elvtársakat, ott le kell vonni a konzekvenciát, részben azoknak akiket nem választottak meg, meg azoknak a szerveknek is, akik az előkészitő munkát szervezték, mert valószinü, mind a. kettőben van valami igazság. A harmadik dolog, amit megemlítenék; minden szinten meg kell követelni - tehát a taggyűlésektől egészen a megyei pártbizottságig - egy hónapon belül a taggyűléseken elhangzottakra választ kapjanak a párttagok, beleértve a pártcsoport-ülésen elhangzotta-