MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-02-27 VB_592 - 1980_VB 592/73

- 12 ­Ezek közül kiemelkednek az MSZMP XI, Kongresszusa és a megyei pártértekezlet határozataiból adódó állami, feladatok; a Ta­nácstörvény célkitűzéseinek megvalósítását, az államigazgatás szocialista jellegének erősitését szolgáló napirendek, amelyek megjelölték a helyi tanácsok tevékenysége fő irányát is. E napirendek előkészítése széleskörűen, tanácstagokbői és szak­emberekből alakult bizottságok utján történt 9 a/ A megyei tanács meghatározó szerepe a tanácstagok többsé­gének felelősségteljes munkája, egyre tartalmasabbá váló akti­vitása révén valósult meg e A Tanács üléseire általában az élénk, az utóbbi időben egyre érdemibbé váló vita a jellemző. Ebben serkentőleg hatott a vb tagok tanácsülés! magatartásá­nak megváltozása, az ülésvezetés demokratizmusa, az ágazati vezetők kötődésének közvetlensége, a határozatoknak a vitában elhangzottak figyelembevételével a tanácsülésen történő meg­fogalmazása, A megyei tanácstagok tájékoztatása több sikon is eredményesen valósul, meg. Munkájukhoz a. tanácstagi csopor­tok is segítséget nyújtottak-, A tanácstagi, csoportok elnökei­vel folytatott rendszeres konzultációk során elkezdődött a korábbi, munkamódszerek kritikus felülvizsgálata, a különböző területeken munkálkodó csoportok érdekeinek körvonalazása, munkaterveiknek, vizsgálataiknak a sajátos szerepkörüknek megfelelő előkészítése, A kedvező tendenciák mellett szólni kell azokról a negatív jelenségekről, amelyek fékezik a demokratizmus tartalmi bő­vüléseié A tanácstagok általában résztvettek az üléseken és még a hosszú ciklus utolsó éveiben is 80 % fölötti a megjá-e­nés, de a vitában való részvételük már egyenetlen, A hozzá­szólók túlnyomó többsége ismétlődően a tanácstagi csoport által kijelölt és megfelelő rutinnal rendelkező tanácstagok közül került ki. Nehezen bontakozik ki a vita a vb és a bizott­ságok tevékenységéről és a határozatok végrehajtásáról szóló, egyre igényesebben előkészített beszámolóknál is. Az interpellációk intézése törvényes és érdemi döntéssel zárul, a számával azonban nem lehetünk elégedettek /évente 5~6 in­terpelláció/e Fékezően hat az interpellációkra a túlszabályo­zottság is /Szabályzat/,, A tanács határozatainak feladatmegjelölő jellege elmarad az előterjesztések szinvonalatól, de törvényességük az ügyrendi bizottság által rendszeresen tartott vizsgálatok utján is biztositva van, A vizsgált időszakban a megyei tanács 5 rendeletet alkotott. Viszonylag kevés olyan társadalmi viszony van, amelynek megyei szintű szabályozása indokolt lenne, mert a központi szabályo­zás az életviszonyok legszűkebb területeire is kiterjed, A megyei tanács szívesen élne gyakrabban a rendeletalkotás jogá­val, =. mint az önkormányzati jelleg egyik megjelenési formája^

Next

/
Thumbnails
Contents