MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-02-27 VB_592 - 1980_VB 592/68
- 7 ugyan, de a dologi kiadások az országos átlagnál alacsonyabb szinten alakultak ki az elmu.lt évek során e Ezek miatt is meg kell vizsgálnunk a megyei szabályozási gyakorlatot,, Az elemi csapások okozta károk /földrengés, nagyerejü vihar, településeket elöntő belvíz/ részbeni felszámolása a Pénzügyminisztérium anyagi támogatásával;, de elsősorban a megye tartalékainak igénybevételével történt, igy a helyi tanácsok gazdálkodását a rendkívüli esemény nem zavarta meg, Néhány nagyobb kár helyreállítása a következő évek feladata, de pénzügyi fedezetük még ma is bizonytalan,, A működési bevételek, lakossági adók, illetékek, megosztott bevételek időarányos beszedése szerves részét képezte a költségvetéssel kapcsolatos munkának,, A tervezett összegeket á.ltálában elértük, A többletbevételekből a tartalékok feltöltésére intézkedés történt, A pénzügyi ellenőrzés szex epét, szinvonalat évről-évre erősítettük, melynek középpontjában a takarékos gazdálkodásra serkentő minisztertanácsi határosatok állanak e - A közműves vízellátásban, részesülő lakosság aránya eléri az országos atlagot, elsősorban a lakossági erőforrások intenzív igénybevételének köszönhetően e Vízföldtani adottságaink miatt mégis mennyiségi és minőségi feszültségek jelentkeznek,, A megye északi részének kisebb lélekszámú településeiben az alapellátás még ma sem megnyugtató„ Megoldása csak a térségi, regionális vlzmü létesítésével lehetséges c - A csatornázottság és a szenn yviztisztitás még nem épült ki varosaink többségében és' a középfokú településekben,, Ezek környezetvédelmi szempontból szükséges tisztítási fokozata, illetve kapacitási egyensúlya sem megfelelő, Mindez a környezetvédelemre, a lakásépítésre és vizkárelhárításra, valamint a vízhasznosításra tendenciájában korlátozó hatást gyakorol. Súlyos gondja a megyének a belterületi vízrendezések lemaradása. Békés megye vizgazdálkodás-fejlesztési koncepciója rögziti a vizügyi ágazat fejlesztésének feladatait, de a megvaló° sitás pénzügyi lehetőségei, szűkösek,, - A természetvéd elem az elmúlt években elsősorban a Körösök Völgyének védetté nyilvánításával, a dévaványai túzok rezervá= tum létesítésével, a szervezeti keretek kialakításával bontakozott ki s b/ A vb irányító munkáját a kulturális, az egészségügyi és a lakossági ellátást szervező más ágazatokban a következő eredmények és gondok jellemzik,, - A megyében folyó közm űvelődési munka színvonala, hatékonysága, tervszerűsége és tudatossága az utóbbi években folyamatosan javul,, A közművelődési intézmények közül különösen a könyvtári hálózat korszerűsítése, a művelődési otthon jellegű bázisintézmények módszertani munkája és a levéltári tevékenység emelkedik ki. ' £?