MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-11-08 VB_584 - 1979_VB 584/11
- lo összességében megállapítható, hogy a tagfelvételi munka itt a megyében pozitiv mozgású, a statisztika is ezt mutatja.De néhány dologban figyelmeztető jelek vannak, amire jobban oda kell figyelnünk. Vallom és én is azt mondom, hogy azt a 18 évest, aki egy nagy középiskolai kisz-szervezetet tud vezetni 5-Soo KISz-essel, felelősen tud nyilatkozni politikai kérdésekben, már amikor ott döntéseket hoznak, én azt a pártba érettnek tartom. Azzal egyetértek a Bartyikné elvtársnővel, hogy nem minden 18 éves érett, de nem is veszünk fel minden' 18 évest, de aki érett, annak ott a helye a mi pártunkban. Végül osztom a véleményemet azokkal az elvtársakkal, akik azt mondják, hogy természetes dolog, hogy a mi pártunk is össznépi párt, a népért felelős össznépi párt irányába halad, ha ebbe az irányba halad és ez egy elvi kérdés, akkor az is egy természetes dolog, hogy a társadalom minden rétege részéről egyfajta mozgás van a párt irányába.És itt több elvtárs felvetette, hogy felkészültségbe, politikai, s egyéb felkészültségbe növekszik azoknak a száma, nem régen tárgyaltuk az értelmiség helyzetét, hogy ma Magyarországon az értelség 72 %-a vegyes családból származik - munkás-paraszt vagy volt értelmiségi -. Érthető, hogy családi inditást is kaptak, hogy a pártfele, a politika fele, annál is inkább, mert politikailag egyre több a kiképzettek, felkészültek száma. Azt elmondhatjuk, hogy összességében a számok tükrében a mi párttagságunk, a felvett párttagok döntő többsége ennek megfelel, s azok a számok amik viszont erre utalnak figyelmeztetők, hogy igen erre egy kicsit jobban oda kell figyelnünk. Végezetül ahhoz kapcsolódnék, hogy kik kerüljenek a pártba. Nekem is az a véleményem, hogy ez egy munkás párt és nem az dönti el, hogy kinek most mi az eredeti foglalkozása, hanem most mit csinál, s Magyarországon egyébként nagy számban fizikai dolgozók épitik ezt az országot. Egy pártnak az arányokra vigyáznia kell, de lehetnek időszakok - a statisztika ezt tükrözi -, amikor ettől bizonyos statisztikai engedményeket kell tenni, engedni kell, hogy az arra érett emberek eljussanak a pártig, öt-hat évvel ezelőtt mikor stoppot mondtunk biztos azért tettük, mert a párt érdekei ugy kivánták. Ma valószinü azért beszélünk ilyen szenvedélyesen erről, mert megérettek azok a körülmények, hogy engedni kell, hogy a pártba ezek a társadalmi réteg, vagy csoport képviselői bejussanak a pártba. En az anyaggal egyetértek, azokkal a jelzésekkel is amelyekben a munkánkat javitani szükséges, HARASZTI ELVTÁRS; A vita késztet arra engem is, hogy még egyszer elmondjam a véleményemet, a 18 évesekkel kapcsolatban. Szerintem nagyon is oda kell figyelni. Megint egy élő és valós példát mondanák el: Van egy ösztöndíjasunk, aki munkás származású, a szegedi jogi egyetemen alapszervezeti vezetőségi tag, nappali tagozaton végzi az egyetemet és ott a párt helye, szerepe, létszáma, a hallgatók köréről beszélek most elsősorban, nagyon is követelné, hogy az egyetemi pártszervezetek erősödjenek. Már pedig ez anélkül , hogy már a 18 év után, a középiskolából kiindulva erősitsék az egyetemen is a pártnak a helyét, szerepét és az elméletet, azt hiszem ez önmagáért beszél. BÉKÉS ME LEVÉL I