MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-03-14 VB_568 - 1979_VB 568/54
- 4 rében további 14 községben jött létre a kommunista párt szervezete. Még az egész ország fel sem szabadult, már több mint tizezer tagja volt megyénkben a kommunista pártnak. E forradalmi élcsapatot követve gyorsan cselekvő erővé szerveződtek az elnyomás alól felszabadult munkások, szegényparasztok, haladó szellemű értelmiségiek és hatalmas lendülettel vettek részt az országépitő, társadalomalakitó munkában* Az egykori internacionalisták, a tanácsköztársaság forradalmi harcosai, az ellenforradalmi rendszer ellen küzdő kommunisták és harcosaik mellé új nemzedék sorakozott fel, s vállvetve küzdöttek a munkásosztály hatalmának kivívásáért, majd a szooializmus épitéséért folyó harcokban. A szocialista épités első éveinek eredményei mellett olyan hibák keletkeztek a párt akkori vezetésében, amelyek a párt és a tömegek közötti kapcsolat megromlásához vezettek. Ezt kihasználva az ellenforradalmi erők 1919 után másodszor is kísérletet tettek a proletárdiktatúra megdöntésére. E kísérlet azonban teljes kudarccal végződött. A párt úrrá tudott lenni a helyzetén. Rendezve sorait helyre állította pártélet lenini normáit. A marxizmus - leninizmus alkotó alkalmazásán alapuló politikájával megszerezte a tömegek bizalmát és támogatását. Folytatódott a szocializmus alapjainak erősitése, és végérvényesen befejezése. Békés megye forradalmi munkásmozgalmának közel évszázados történelmében sok olyan személyiség szerepelt, akiknek élete, tevékenysége szorosan összefonódott az elnyomás és kizsákmányolás elleni harccal, akiknek kiemelkedő szerepük volt a munkásosztály hatalmának kivivásáért, a szocializmus építéséért folyó küzdelemben. A harc áldozatokkal járt. Voltak akik életüket adták a kommunista eszméért, népünk szabad jövőjéért. Sokan éveket szenvedtek a földbirtokos- tőkés rendszer börtöneiben. Sok család éhezett és nyomorgott, mert a meggyőződésért üldözött kenyérkereső nem kapott munkát. Tisztelettel emlékezünk e könyvvel is a mérhetetlenül sok üldözést és szenvedést vállaló forradalmárokra, akik már nem élvezhetik áldozatos harcaik gyümölcsét. 1/20 h