MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-12-19 VB_588 - 1979_VB 588/9
dolgokat - egyébként meg tudtuk fogni - és tulajdonképpen itt mind a politikai hangulat minősítésénél, mind a feladati résznél és mind az egyéb tényezőknél konkrét élő példákkal, felvetett példákkal tudnék szemléltetni, mint ahogy ezt egy esetben meg is tettem. Tehát itt, amikor azt a feladatot kapom, és fogalmazzák meg az elvtársak a testületnek, az apparátusn hogy ezek gondos mérlegelése és további feldolgozása az mindenképpen szükségesnek tartjuk és ezen dolgozunk a pártértekezletig és azt követően majd a megvalósulásban, FRANK ELVTÁRS: A következőket javaslom. A végrehajtó bizottság fejezze ki elismerését a városi párt-végrehajtóbizottságnak, pártbizottságnak, apparátusnak a beszámoló taggyűlések előkészitéséért, lebonyolitásáért végzett munkájukért. Rögtön ehhez hozzá szeretném tenni, hogy én ezt az egész megyére is értem elvtársak. Nekem birtokomban van a megyei összesités és nagyjában és egészében hasonló felfogósban tükröződnek azok a tapasztalatok, amelyeket a közel 9oo alapszervezetben szereztünk. Én nem mondom azt, hogy ezekben az összegezésekben nem lehettökéletesiteni, csiszolni, hiszen Szabó elvtárs mondta, hogy nekünk is tegnap postázni kellett, 18-ra a központi szerveknek el kellett juttatni, tehát túlságosan sok idő nem állt rendelkezésre arra, hogy rengeteget meditáljunk. Ezért tehát helyénvaló az a megjegyzés, hogy a továbbiakban is foglalkozzunk ezekkel a tapasztalatokkal, amelyek a beszámoló taggyűléseken felmerültek és most mindegy, hogy megirjuk, megfogalmazzuk, a lényeg az, hogy a tapasztalatok birtokában intézkedjünk. Ez a lényeg. Megyei szinten is az a tapasztalat, hogy a beszámoló, a vita, az egész légkör tulajdonképpen abban fogalmazható meg, hogy a mi politikánk helyes, a mi politikai irányvonalunk kiállta az idők próbáját, de előbbre haladhatnánk, ha egy kicsit következetesebbek lennénk. Azt hiszem közeljárok az i- . gazsághoz, ha egy mondatba akarom megfogalmazni a tagság véleményét. Nem könnyű itt sem a feladat, 25oo párttag, közel 2oo alapszervezetben vetette fel a gondjait, problémáit, nem könnyű dolog ez. Majd fogjuk a megyei összesent is a végrehajtó bizottság előtt megismerni, nem akarok ennek elébe vágni, de a következőket szeretném javasolni. Lehetőleg, márt a vezetőségválasztó taggyűlésen, lehet, hogy bejelentésekben, vagy valamilyen szervezeti módon, reagáljunk arra, hogy a beszámoló taggyűlésen felvetettekkel mi történt. Amit azóta elintéztek, már lehet szólni, amit nem tudtak azt elmondani, amiben nincs egyetértés azt megmondani, ami hosszabb távú megoldást igényel közölni kell, s amikor majd megoldódik, akkor arra visszatérni. T hát miért tartom ezt nagyon fontosnak elvtársak? Mert ha mi nem e válaszolunk a tagság által felvetett véleményekre, javaslatokra, ez önmagában szüli a politikai közönbösséget. S ez az aktivitásnak az egyik legnagyobb akadályává válhat. Szerintem ez aktivitást növelő hatást is kiválthat, mert érdemes szólni, reagálnak rá, intézkednek ,s ha politikai kérdésekről van szó, azt meg kell válaszolni. Ebből nem szabad kampányt csinálni, hogy csak beszámoló taggyűlések időszakában kellvégezni, hanem ezt rendszerré kell tenni. Ha a párttagság felveti a problémáit, altor arra válaszoljunk a beszámoló taggyü-