MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979
1979-12-04 VB_587 - 1979_VB 587/18
Végül a visszaemlékezések gyűjtéséhez annyit, én arról nem is tudnék és nem is akarok beszólni, nem akarok hozzáfűzni semmit, amit elmondott a Kovácsné elvtársnő. Az, hogy egy megyében ennyi visszaemlékezés összegyűlt az nagyon szép dolog. Itt nagyon fontos tudni azt, hogy mennyi a forrásértékük. A jövőben azt hiszem, hogy ez sokkal komolyabban fog folyni, tényleg tudományosan megalapozottan. Én egy gondot látok itt, amit nem hegyezett ki a Kovácsné elvtársnő, mert Ő idehaza van, s nem akarja bántani a pártbizottságot, amiről a pártbizottság sem tehet. Nem tehet róla, hogy olyan épületben van, amelyet lassan már kinő. Gondolom már ki is nőtte, legalább is az archivumban ez a helyzet, 4-5 évre való anyag van, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nagyon hamar kell gondolkozni azon, hogyan lehet változtatni ezen a helyzeten. Éppen a legrosszabbkor kezdett betelni ez a raktár. Ez az sajnos, amiben mi nem tudunk segiteni máshogy, mit ugy, hogy mi felvetjük ezt a pártgazdasági és ügykezelési osztálynak, de gondolom, ez nemcsak a megye elhatározásától függ, de ez egy elég nagy gond. Egyéb olyan dolgot itt, ami a végrehajtó bizottság elé tartozik , s a munka további javitását célozná, azt most nem tudnék elmondani. Ismétlem az elismerésünket fejezhetjük ki az itt folyó munkáért, FRANK ELVTÁRS; A következőket javaslom elvtársak. Vegyük tudomásul a Kovácsné elvtársnő által elmondottakat, amit az archivumban folyó munkáról adott és a végrehajtó bizottság fejezze ki elismerését az archivum munkájáért és ne csak erkölcsileg, hanem, s ha az ideológiai titkár, a felügyelő elvtárs egyetért, akkor részesitse jutalomban az archivum vezetőjét, A munkát a vonatkozó párthatározatok szellemében végezték eddig is, a jövőben is ezek adják meg az alapját az archivumi munkának. Én mindössze két dologhoz szeretnék kapcsolódni. Az egyik; igaz, hogy archivum tulajdonképpen az 1944-45-ös időktől kezdve gyűjti az anyagokat, de ezeknek egy része már történelem, ha ugy tetszik hagyomány. Ezért talán nem tűnik nagy szónak, ha azt mondom, hogy a mi archívumunknak a kommunista mozgalom forradalmi hagyományai ápolójának kell lennie. Tudniillik, az összes vonatkozó anyagok, amelyek ebből a korból származnak, meg az azt követő időszakból származnak, azok a ma élő emberek munkájához adhatnak erkölcsi erőt és különösen a fiatalok nevelésében. A másik megjegyzésem a kutató munkával kapcsolatos. A kutató az anyagokat ne csemegék kihámozására használják, hanem a korba beilLesztve hasznosítsák a mai feladatok jobb ellátásához. Bizony vannak itt olyan dokumentumok elvtársak, amelyek kitűnően alkalmasak még a párttagok nevelésére is, nemcsak az ifjúság nevelésére lehet hasznosítani ezeket a dokumentumokat. Ami az archivum feltételeit illeti, mind a szubjektív, mind a tárgyi feltételek biztosítottak. Ami a raktárproblémát illeti, csak akkor oldható meg, ha . uj pártház épül a megyei tanácscsal közösen. Ha ezt nem sikerül megoldanunk, akkor egy uj hely-