MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979

1979-12-04 VB_587 - 1979_VB 587/10

CSATÁRI ELVTA\RS : Egyetértek a gazdasági fejezettel kapcsolatos észrevételek, Javaslatok, igazításokkal, ennek javitásával. 0­lyan helyzetben leszünk a Pártértekezlet idején, hogy nem lesz a megyének VI. ötéves irányelve sem. Különösen legújabb informá­ciók alapján a KB. februárban tárgyalja a VI. ötéves tervezési helyzetét, s néhány főbb összefüggést, irányszámot, amelyet a KB. beszámolójában szerepeltetnek,mert a 9-én megjelenő irányelvek­ben csak tervnek van körvonalazva a dolog. Valószinü a szóbeli beszámolóban fog szerepelni. S nekünk is a szóbeli beszámolóban kellene majd szerepeltetni, abban a jelzett fejezetben, amely­ben feladataink vannak. A következő dolog, amit Klaukó elvtárs is szóvá tett, a gazda­ságtalan termékszerkezet változás gyorsabb ütemű. Ugy lehetne megfogalmazni, hogy előjött egy kedvező változás a megyében, me­lyet helyileg és központilag gyorsitani szükséges. Ez elhatározás dolga, hogy a pártszervek, szervezetek, a kommunisták munkáján, helytállásán múlik. Volt egy eredeti anyagunk, amivel abba marad­tunk, hogy a párt cimü fejezetbe kerül. Még egy dolog, ahányszor olvassa valaki, annyiszor uj gondolatok merülnék fel, szerkezetre vonatkozóan is, s megfogalmazódott ben­nünk, hogy a gazdasági fejezetnél a teljességre, az azonos dol­goknak az egy helyen való elhelyezésére kell törekedni. Ha azt mondjuk ipar, akkor annak a termelési, fejlesztési, a strukturá­lis és bármilyen kérdését ide kell sorolni; mezőgazdaságnál ha­sonlóan, stb. Természetesen van egy-két ellentmondás is, mert itt van a mezőgazdasági termelés, feldolgozás.összhangja, vagy ellentmondása, ebben valamit léptünk, a feldolgozó iparunk az utóbbi 5 évben fellendült, de azt még nem mondhatjuk, hogy szink­ronban van, a mezőgazdasági s az ipari termelés. Ez nem minde­nütt egyformán van fogalmazva, ezt is majd pontositani kell. DUNA ELVTÁRS: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! öt éves ciklusban gondolkodva az a véleményem, hogy ami itt le van irva, fogalmaz­hatok ugy is, hogy köszönjük a megitélést. Közben született a KISZ-nek egy áprilisi határozata, amely az alapkötelezettséget hozta rendbe. A mi ötéves tapasztalataink mérlege azt mutatja, hogy a megfo­galmazottakkal egyetértés van, a vezetéssel egyeztetve. Előre­lépés történt 74-es áprilisi határozat következtében a rész­legmunkában, a politikai képzésben, kISZ-Uttörő kapcsolatokban, és gazdasági épitőmunkában. FRANK ELVTÁRS: Elvtársak, azt tudnám mondani, köszönjük az észre­vételeket. Résztben az irásos előterjesztésben, részben a szóbeli beszámolóban szerepeitatni fogjuk, hasznositani fogjuk. Ami itt a vitában elhangzóttak^^érjük a felhatalmazást, hogy természet­szerűen azt/az adott helyen és a súlyának megfelelően kezeljük. Itt felmerült az antiszemitizmus, nem azt mondom, hogy abszolút nincs a megyében, de nem veszélyes. Amit emiitettél még Klaukó elvtárs, hogy a Kádermunka szűk körben mozog. A megyei Pártbi­zottságon az egyik legnagyobb vivmánya, hogy sikerült kilépni ebből a szűk körből, szintenként nézem akkor már nem mondom, hogy mindenütt sikerült ebből kilépni. De ami a testületi tagokat il­leti abban mindenütt, minden szinten kiléptünk a szüle körből a nem függetlenitett vezetők esetében, nem mondom, hogy minden szin­ten de meggyőződésem, hogy a megyei Pártbizottság az kilépett Ouu ux #

Next

/
Thumbnails
Contents