MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1979

1979-11-21 VB_586 - 1979_VB 586/12

rendőri kezdeményezésre ugyancsak 81 esetben, csak 1978-at illetően, s ez rendkivül jelentős. Ezt az együttműködést elő­segíti az is, hogy az önkéntes rendőrök, önkéntes segitőink határőr és rendőri önkéntes segitők továbbképzését szinte min­den őrsön minden területen közösen folytatjuk, mely a rendőri és határőri önkéntes segitőkre egyaránt vonatkozik. Ilyen ér­telemben ez is bizonyltja, nemcsak kerületi, parancsnoki szin­ten, hanem az önkéntes segítőkig, a lakossággal való kapcso­lat szintjéig ez realizálódik. Valamennyi kapitányságon és az őrsökön járőreinkkel, körzeti megbízottjainkkal közös járőr­szolgálatok vannak. Részt veszünk közös országos és megyei, vagy járási akciókban és még nagyon sok formája van az együtt­működésnek. De kölcsönösen segitjük és segítséget nyújtunk a végrehajtó szolgálatot teljesítő állománynak a továbbképzésé­hez, kiképzéséhez, ugyancsak a tisztektől a járőrökig bezáró­lag, ilyen módon ez az együttműködés nagyon elvi alapokon nyug­vó és eredményes, s azokban a számokban is realizálódik, ame­lyekről itt a Csentes elvtárs beszélt. Én minden 1 tekintetben biztosítékot látok, hogy annak a fontos politikai elvárásnak amely a belügyi szervekre vonatkozik, a belügyi szervekre biz­ton lehet számitani az elvi alapokon nyugvó és eredményes e­gyüttmüködésre. DUNA ELVTÁRS: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Kedves Elvtársak! A-megyei KISz-bizottság is értékelte az együttműködést és ha­sonló megállapításra jutottunk, melyet a Csentes elvtárs már emiitett. Tisztelt Végrehajtó Bizottság én csak megköszönni szeretném az Úttörő Elnökség és a megyei KISz-Bizottság nevé­ben a katonai párt és KISz-vezetésnek azt a munkát, amit hosz­szu évek óta az úttörő és KISz-korosztály honvédelmi és haza­fias nevelésében, képzésében vállaltak magukra az elvtársak. Nem részletezném a különböző mozgalmainkat, rendezvényeinket, akcióinkat, elég ha annyit . megemlítek; Úttörő Gárda, annyit ha megemlítek, hogy az Ifjú Gárda képzése, műszaki kiképzése, nevelése, és a különböző rendezvényeink segítésében valósul ez meg. Külön szeretnék elismeréssel szólni arról, azért a mun­káért, amit a fiatal kommunisták nevelésében magára vállal a kerület, mert meg kell hogy mondjam, nagy figyelemmel vannak a KISz-szervezeteink a kiváló katonákra, melyeket önök nevel­nek és ugy nevelik, hogy számithatnak a KISz-szervezeteink le­szerelés után ezekre a fiatalokra és élharcosaira. Ami elhangzott l98o-ra, a csapatzászlót illetően amennyiben a Végrehajtó Bizottság előtámogatása megvan, örömmel teszünk ele­get a az elmondottak alapján az Úttörő Elnökség és a megyei KISz-Bizottság nevében a szalag-felkötésre. S ezek után szeretnénk kérni, hogy a jövőben is hasonló segít­séget, támogatást kapjuk meg a KISz Központi Bizottság ez évi honvédelmi nevelőmunka továbbfejlesztésével kapcsolatos hatá­rozata végrehajtásában, amely az eddigieknél is magasabb köve­telményeket támaszt felénk és ezen feladatokat megítélésünk szerint az önök támogatása, segítése nélkül nem leszünk képesek olyan színvonalon teljesíteni, mint ahogy azt tőlünk elvárják.

Next

/
Thumbnails
Contents