MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978

1978-02-01 VB_539 - 1978_VB 539/9

-7­ros együttműködése nem jár több pénzzel. A meglévő kereteken be­lül kell fejleszteni> nem lehet a többi település rovására. Még a gondolatokból is száműzni kell az olyan elképzeléseket, amely a három város valamiféle egyesüléét jelentené. Ezek olyan nagy települések, amelyek történelmileg kialakultak, s politi­kailag sem értenék meg az emberek. Ha valahol felmerül, még a gon­dolatát is ki kell zárni. Sőt írásban megjelentek olyan természe­tű gondolatok, amelyekből azt lehetett kiolvasni, hogy Gyulán van az ész, másutt a munkások. Ilyennek nem szabad lennie. Normális" po­litikai légkörben dolgozó emberek között ezeket a soviniszta fel­fogásokat nem lehet elhinteni. Azért értékelem nagyra a törekvést, mert ennek is gátat fog vetni. Egyetemes érdekeket figyelembe vé­ve fejlődjenek, az ésszerűség határain belül. A Végrehajtó Bizottság három dologban döntsön: 1./ 1978. végéig ezt a bizonyos tervet ki kell dolgozni. 2./ A három város együttműködésének gazdája a Megyei Tanács Végrehsjtó Bizottsága legyen. Majd kijelölik, ki lesz az, aki az operativ kérdésekkel foglalkozik. Ez nem helyettesitheti a három város felelős vezetőinek időközönkénti, a középtávú, éves tervek előkészítő koordinációs értekezletét. A megyei tanács Vég­rehajtó Bizottságának a középtávú tervek elkészítésekor lesz o­lyan feladata, hogy rátegye a pontot, hogy a VI. ötéves tervben a három várcs fejlődése milyen módon történik, a megadott kerete­ken belül. 3./ Nagyobb szerepet kell adni a városi pártbizottságok mellett működő várospolitikai bizottságoknak. Ez szélesebb társadalmi ré­teget is - még a Hazafias Népfront is közreműködhet/ érint. Ennek hogyan lehet érvényt szerezni, döntsék el a három város vezetői. Kérem a Végrehajtó Bizottságot, hogy a többi javaslatot ne fogad­ja el. Különösen ami a 6./ pontban van megfogalmazva, hogy "...e­lő kell készíteni a békési termelőszövetkezetek csatlakozását az agráripari egyesüléshez. Kérem, hogy ez innen ne is menjen ki. Ez nem téma, ezzel nem lehet foglalkozni, még koncepcionálisan sem. A Politikai Bizottság ezeknek sorsáról még nem is döntött. Ne hint­sünk el olyan elképzeléseket, amelyek 8 Politikai Bizottság állás­foglalásaival ellentétesek. A három város együttműködésével kapcsolatos propaganda: ezzel is óvatosan bánjunk, különösen óvatosan a sajtóban. Csak olyan pro­pagandát lehet folytatni, amely közelit a három város együttműkö­désével kapcsolatbon. Ne az ellentéteket, feszültségeket növelje, hanem ezek leküzdését szolgálja, minden kötelező ígéret nélkül. Erre óvatosan kell a propagandának odafigyelnie. Javasolom, hogy a három javaslatot fogadja el a Végrehajtd Bizott­ság. A programot illetően: azt fő vonalaiban el lehet fogadni. A kutatóknak a programot meg kell, és meg lehet határozni. A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága eldönti, hogy ciklusonként vagy cik­lusonként kétszer tekinti majd át annak végrehajtását, megvalósí­tását. A Végrehajtó bizottság - Frank elvtárs összefoglalója alapján - az előterjesz­tést elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents