MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978

1978-02-01 VB_539 - 1978_VB 539/6

-4­sport, egészségügyi területre vonatkoztak, amelyet ugy tekintet­tünk, hogy hasznos és helyes kezdeményezések, A jelen előterjesz­tésben lényeges kérdések fogalmazódnak meg,a három város együttes fejlődését fogják biztosítani. További fejlődés csak a kölcsönös bizalom alapján jöhet létre. Akkor lesz hasznos a szocialista el­veknek megfelelő együttműködés, ha a három város területén egyfor­mán örülünk egymás eredményeinek, s egyformán minősitjük a három város területén elért eredményeket. Fontosnak tartom azt a megfo­galmazást, hogy együttes fejlődésre van szükség a három város te­rületén. Azért is tartom fontosnak, mert együttes fejlődés bizto­sítja e térségnek azt a fejlődést, hogy potenciált tudjon elérni, továbbá azért, mert orientált lehetőséget ad a központi szerveknek a térség fejlesztését illetően, üdvözlöm az együttműködés, együtt­fej] ődés tudományos feldolgozásának gondolatát, de ugy érzem, a tudományos kidolgozáson tul ki lehetne olyan lehetőséget használ­ni, hogy ennek a tudományos elképzelésnek széleskörű, propagan­disztikus lehetőséget adnánk. Tekintettel a nagy érdeklődésre, az ilyen kérdésekkel foglalkozó tudományos embereknek hasznos lenne széleskörű tudományos tanácskozást is folytatni a terv, vagy az e­gyüttmüködés széleskörű kidolgozása előtt. Egyetértek azzal - az anyag is hangsúlyozza -, hogy a fejlesztést, a további lépéseket mindenütt a saját adottságoknak megfelelően, saját lehetőségeknek megfelelően kell folytatni, Ugy érzem, hogy az eddigi együttműkö­dés is erre az alapgondolatra törekedett. Ügy gondolom - a létre­hozandó testületet illetően -, hogy nem kellene ragaszkodni ehhez a megfogalmazáshoz, de ugy gondolom - még ha a bizottságok számát ezzel növeljük is - ez az együttműködés, együttes fejlődés akkor lesz megfelelően biztositott, ha a három város képviselőinek koor­dinációi mellett az illetékes párt, tanácsi vezetők megfelelő biz­tosi tékot adnak, Ugy gondolom, hogy az együttműködés akkor válik élővé, ha a három város funkcióit tartalmilag koordinációs bizott­ság jól átgondolja, meghatározza. Az anyaggal kapcsolatosan egy javaslattal élnék: a 6./ pontban a békési termelőszövetkezeteknél Békés és körzete termelőszövetkezetei - orientációt értjük, KLAUKÓ ELVTÁRS: A szándék támogatásra méltó. Több dolog még azon­ban tisztázatlan, döntés szempontjából még pontosítani kell. Az előterjesztésen végighúzódik, hogy akarunk valamit, de mit, azt ki kell még dolgozni. Véleményem szerint később kellett volna ide­hozni az anyagot, amikor a VB konkrétabban, tudományos vélemények­kel együttesen dolgozza ki a feladatokat. Ismétlem, a szándék figyelemreméltó, meg kell mondani, hogy nincs még az országban ilyen három település, mint Békéscsaba, Békés, Gyula, Speciális, összetett és bonyolult feladatot jelent. Ezen belül kutatni, keresni kell e téren. Egyetértek azzal, hogy a ko­ordináció, együttműködés magával kell hozzon bizonyos anyagi, gazdasági feltételek jobb és hatékonyabb hasznosítását az adott ötéves terv költségvetési fejlesztés beruházásain belül. Ez a bi­zottságosdi kérdőjeles. A választott testület hatáskörét, jogát csorbitani nem lehet és nem is helyes, bonyolult téma ez, még jól át kell gondolni. A Délalföldi Tudományos Kutató Csoport el kell hogy készüljön a tanulmányokkal, tervvel és anyagilag is adni kell valamit. Erre a tudományos kidolgozásra van szükség, amely leteszi véleményét, ál­láspontját, javaslatát. Szerencsésebb lett volna megvárni, és annak alapján bizonyos tartalmi részeket elfogadni, Amig ez a csoport nem tette le a magé véleményét, javaslatát, addig nem lehet tovább lépni.

Next

/
Thumbnails
Contents