MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978
1978-06-21 VB_549 - 1978_VB 549/8
-% munkaszervezéssel van probléma. Ugy tudja a Megyei Tanács a helyszinen ellenőrizte, hogy biztositva van a munkaerő feltétele. Ennek érdekében hoztak létre egy szervezetet, amely a Húskombináton belül ezzel kapcsolatban foglalkozik. Abban bizunk, ha a svédeknek jó - ismerve a svédek igényességét -, akkor reméljük az NSZK-naic is jó, monda a vezérigazgató elvtárs. A továbbiakban Csatári elvtárs elmondta, semmi engedményt nem szabad tenni a keletkező szennyviz elvezetésével kapcsolatban. Kell-e, vagy nem kell? Ez elfogadott dolog. Nehogy létrehozzunk egy szépet és jót és egy másikat tönkre tegyünk. Gyula egy fürdőváros, tehát a szennyviz problémájának megoldása feltétlenül szükséges. Néhány megjegyzés a mezőgazdasági háttérrel összefüggésben. Köztudott, a sertésállomány a megyében tovább növekedett. A háttér adott. Két dolog veszélyeztetheti: Elég szűkében van a takarmány, de olyan helyzetben van a GMV, hogy mennyiségben tudja biztositani, legfeljebb választékban nem tudja, de ez nem okozhat problémát - nagyobb problémát. A kivánt szükségletet e égitsük ki. Az élő exporttal kapcsolatban Csatári elvtárs elmondta, ha még vannak is torlódások, semmi képpen nem a nagyüzemekben és a háztáji gazdaságokban. CSÍKI ELVTÁRS elmondta, Csatári elvtárs két dologra reagált a mezőgazdasági háttérrel kapcsolatban. Azt kell mondani az átvételnél már jelentkeznek torlódások. A múlt héten közel 2 ezer, ezen a héten I.600 db-ot nem vettek át. A tröszt diszponálja. Ez bizony érinti a kisárutermelőket. Amit Csatári elvtárs elmondott - mi július 1-vel mindent megteszünk, rajtunk nem múlik. Számitott a teljes kapacitás szerint dolgozni, működni, ha ennek nem volna technikai akadálya. Tegnapelőtt is 3 órás müszakkiesés történt, s igy a tervezett sertésvágást nem tudták teljesiteni. Ugy jönnek össze az akadályok. A magunk részéről mindent megteszünk, de a műszaki problémák jelentkeznek. Most jönnek ki a hibák. Tény, hogy jobban indultunk, mintahogy most állunk. Ki fogunk lábalni, menni fog a dolog, de most a problémákat szerettem volna érzékeltetni. FRANK ELVTÁRS összefoglalójában kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy vegye tudomásul a Csiki elvtárs beszámolóját, reméljük, hogy nem kell foglalkozni vele ilyen módon, legfeljebb olyan mértékben, hogy a hozzáfűzött reményeknek hogyan tesz eleget a Húskombinát. Az összes problémáival együtt, mindazokkal együtt, amiről a Csiki elvtárs beszélt, elkészült. Apróbb problémák - amelyekről a Csiki elvtárs beszélt - még egy normális üzemnél is előfordulnak. I.600 db-ra képes az üzem. A termelési terveket képes volna az üzem előállítani. Közbe jött ez a gerenda história. Ezért azt értékelni kell feltétlen - az a tervező is aki elszámította a gerendát, nem szándékosan számitotta azt igy ki -, hogy végeredményben mégis t csak elkészült. Vannak persze gondok, ami nem beruházási probléma. Én tulajdonképpen azt mondtam el, amit a Csatári elvtárs már elmondott. Kétféle tájékoztatás nem lehet. Én nem vezethetem félre a Központi Bizottság tagjait. Én mégegyszer nem fogok a Lázár elvtárshoz menni, tolni a határidőt. Meg van a feltétele annak, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk a Lázár elvtársnak, hogy át tudjuk adni. Június végén az okiratokat megkapja a gyár. Van még néhány a tőkés-piaci exporttal kapcsolatos probléma. Ha 5 évig nem adja meg az NSZK, akkor 5 évig nem adjuk át? Ilyet nem lehet csinálni. Két dolgot szeretnék még felvetni. Az egyik a külső telep