MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977

1977-07-06 VB_524 - 1977_VB 524/3

-2­A központi elvtársak községekre vonatkozó állásfoglalását ugy fogadja el, hogy néhány területen, mert általánosságban nem lehet elfogadni, mivel vannak községi pártbizottságok, akik rendszeresen odafigyelnek az elvtársak problémáira, gondjaira, foglalkoznak velük, meglátogatják őket. Javasolta továbbá, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója alkalmábal a 11 internacionalistát megyei kiemelt ünnepségek­re hivják. Egyéb észrevétele nem volt, az anyaggal egyetértett. FRANK ELVTÁRS javasolta, hogy a Végrehajtó Bizottság fogadja el az anya­got. Ujabb határozatot nem kell hozni, a vonatkozó határozatok érvényben vannak. Kérte, a Végrehajtó Bizottság fejezze ki elismerését mindazok­nak a pártszerveknek, pártszervezeteknek, akik a párt régi harcosaival megkülönböztetett módon foglalkoznak, tőrödnek. Kérte a Végrehajtó Bi­zottságot, részesitse elismerésben a megyei PT0-t ; személy szerint Brachna János elvtársat külön elismerésben részesitsék, mert abban, hegy a megyében e területen is rend van, Bracnha elvtársnak jelentős szerepe van. Az anyagot illetően egyetért azzal,a megállapitással, hogy a munka, a­melyet a pártbizottságok, pártszervezetek folytatnak, a KB. 1966. jú­lius 28-i határozata szellemében történik. Jóleső érzés tudni, hogy a mai korosztály /fiatal- és középkorosztály egyaránt / megbecsüléssel viseltetik a régi harcosok iránt, amely kifejezésre jut ugy erkölcsi /180 főből 139 választott testületnek tagja/, mint politikai vonat­kozásban. Egyetértett Klaukó elvtárs véleményével, hogy a községi párt­bizottságok nagy többsége is időnként szervezetten foglalkozik ezekkel az idős elvtársakkal. Rendben vannak anyagi gondjaik, lakásproblémáik nincsenek. Dicséretes, ahogy ezt a feladatot a tanács intézte. Erkölcsi, politikai kötelességük ezeknek az elvtársaknak életútjávai foglalkozni. Pozitivnak emiitette az elvtársak politikai nézeteit, mellyel kapcsola­tosan példát is emiitett. Megemlítette továbbá, hogy a 44-45-ös párttagok nyugdijának emelését rendszeresen, folyamatosan intézik. Javasolta, hogy a legközelebbi járási-városi első titkári értekezleten, ezt követően a soros községi és alapszervezeti pártttitkári értekezle­ten érdemes lenne foglalkozni az előterjesztésben foglaltakkal. Munká­jukat elismerni, illetve, ahol nem tökéletes ez a munka, ott a figyelmet fel kell hivni. Klaukó elvtárssal teljes mértékben ossza a véleményét. Meg kell nézni, annak milyen módja van, hogy az internacionalistákat a november 7-i ün­nepségekre meghivják. A soros kitüntetéseknél figyelembe kell venni ­ha 44-45-ös párttagok is vannak közöttük - javaslatba lehet hozni kor­mánykitüntetésre. A felszabadulás előtti forradalmi mozgalom kiemelkedő harcosainak volt munkahelyének figyelmét fel kell hivni, hogy megfelelően foglalkozzanak az elvtársakkal, segítsék esetleges problémáik megoldását. AZ érvényben lévő határozatok mellett javasolt egy határozatot hozni: miszerint a soros első titkári, községi pártbizottsági, illetve alap­szervezeti titkári értekezleteken foglalkozzanak e kérdésekkel. A Végrehajtó Bizottság - Frank elvtárs összefog­lalója alapján az előterjesztést, valamint Csaba elvtárs szóbeli kiegészítőjét elfogadta. 2./ NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐADÓ: Nyári Sándor, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának titkára. Szikszai Ferenc, az MB PMO politikai munkatársa. 1 BÉKÉS MEGYEI I LEVÉLTAR

Next

/
Thumbnails
Contents