MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977
1977-06-22 VB_523 - 1977_VB 523/41
Magyar Szocialista Munkáspárt Békés megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága Békéscsaba Ikt.sz.HiCV/1977 Jóváhagyta: Nagy Jenő JAVASLAT A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem Szakosító osztályalraf tanfolyamaira és hallgatói létszámára Az 1977/78-as oktatási év beiskolázásánál, de főleg a felvételi Vizsgákon már részben érvényesitettük a Központi Bizottság 1976 október 22-i határozatában foglalt elveket. A felvételnél a megadott követelményszint egységes betartásával, valamint az illetékes pártbizottságok véleményének egyeztetésével a felvételi vizsgák május 10-13 között rendben lezajlottak. A szakositókon való tanulás iránt továbbra is nagy az igény, melyet ez évben sem tudunk kielégiteni. Az illetékes pártbizottságok és szervek 219 főre tettek javaslatot. Filozófia szakra 51 főre, politikai gazdaságtan szakra 85 főre, magyar munkásmozgalom szakra 48 főre, nemzetközi munkásmozgalom szakra 55 főre • A felvételre javasoltak közül 213 fő megjelent, 6 fő nem jelent reg. Megfelelt: 199 fő, nem felelt meg: 20 fő, Jenelegi beosztásához szakosító nem szükséges: 43 fő, 3 éves általános tagozatra javasolva: 25 fő. Fentiek alapján 5 szakosító osztály indítását javasoljuk: Filozófia szakosítón 1 osztály 25 fő, Politikai gazdaságtan 2 osztály 50 fő, Magyar munkásmozgalom 1 osztály 25 fő, Nemzetközi munkásmozgalom 1 osztály 25 fő. A hallgatókra tett javaslatunkat mellékeljük. 11/66/1977 tasz József-^ U4