MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977

1977-04-27 VB_519 - 1977_VB 519/10

- 9 ­azt igényli, hogy a második félévben szeretnék a népgazdasági kér­désekre fokozottabban felhivni a figyelmet. A párt tevékenységé­vel kapcsolatban megállapitotta, hogy itt-ott lehetne feszesebb a számonkérés. Szerinte a jövőhét folyamán egy értekezletet kell összehivni, ahol magunk között felosztanánk a járásokat, városo­kat egy rövid beszélgetés keretében. KRAJNYÁK ELVTÁRS javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy bizza meg Csatári Béla és Baukó Mihály elvtársakat, hogy a KPM illeté­kes vállalatát számoltassák be az 5o millió Ft- felhasználásáról, s a Végrehajtó Bizottság előtt adjanak tájékoztatást. FRANK ELVTÁRS összefoglalójában javasolta a Végrehajtó Bizottság­nak, vegye tudomásul a jelentést. Szerinte rendkivüli intézkedések­re nincs szükség. Most minden erőnket az éves terv végrehajtására kell összpontosítanunk. Az iparban jól mennek a dolgok. A mezőgaz­daságban kezd egy kicsit túlzottan eluralkodni olyan felfogás mint­ha nem tudnánk teljesiteni az előirányzott terveket. Mintha túl­zottan pesszimista lenne a mezőgazdaság helyzetéről a felfogás. Perszeez a rengeteg csapadék nem használt, amiről a Csatári elvtárs is beszélt. Amit meg lehet tenni emberileg, azt az üzemek meg is fogják tenni. Azt hiszem, hogy azoknál a beszélgetéseknél, amelyet akarunk folytatni az első titkárokkal, ott egy kicsit lelket kell rázni az emberekbe. Azt előre nem lehet tudni, hogy milyen lesz a kukorica, ezt előre nem lehet megjósolni. Ezzel együtt azonban sokkal jobb feltételekkel indultunk ebben az évben, mint tavaly. Ezen értem a műszaki-technikai oldalát is. A pártszervezetek és a gazdasági vezetők erőfeszítéseit, amit végeztek azt ismerjük el. Birálunk, de ennek az esztendőnek az előkészitése messze jobb volt mint ez előzőké. Kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy fogadja el az előterjesztést, külön intézkedéseket nem kell tenni. Egyetért a Csatári és a Krajnyák elvtárs által elmondottakkal. A Végrehajtó Bizottság az előterjesz­tés - a Frank elvtárs összefoglalója alapján - egyhangúlag elfogadta. 4./ KÜLÖNFÉLÉK FRANK ELVTÁRS a Propaganda- és Művelődési Osztály javasolja Tóth Jolán elvtársnőt a Megyei Pártbizottság PMO politikai mun­katársának. Kéri a Végrehajtó Bizottság állásfoglalását. A Végrehajtó Bizottság a javaslattal egyhangúlag egyetértett. /0 ^

Next

/
Thumbnails
Contents