MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977
1977-03-02 VB_515 - 1977_VB 515/4
disták politikai képzése, nevelése magas fokú szervezettséget, rendszerességet igényel. 2./ Ha lehet még konkrétabbá tegyék a kritikai megjegyzéseik mögött lévőket. Nem lenne terhére a munka okmánynak,ha konkrétan megjelölnék, hogy melyek az emiitett formális vonások, hogy ezek el~ len tudjanak küzdeni. Például a 7. oldalon az a./ pontban konkrétan meg lehet Jelölni, hogy mi az a más funkció. VÁRAINÉ ELVTÁRSNŐ megköszönte a segitséget, hesznositani fogják. FRANK ELVTÁRS elöljáróban elmondta, hogy a Központi Bizottság határozatára nem azért került sor, mert alapvető bajok vannak a pártpropagandában, hanem azért, mert megnőttek - részben a hazai követelmények, de a nemzetközi feltételek is abba az irányba hatnak, hogy elsősorban a párttagság politikai nevelését, de a széles tömegek politikai nevelését is hatékonyabban végezzék mint eddig is. Eddig sem volt különösebb probléma, ezt azok a tények is mutatják, amelyek az előterjesztésben szerepelnek. Példának emlitette, hogy 15 év alatt 10 %-ról 30 %-ra emelkedett a párt különböző tanfolyamain szervezeti keretekben résztvevő párttagok aránya, s ez jelentős előrehaladás. Szerinte a pártpropagandának arányaiban is jobban kell igazodni a társadalmi szükségletekhez. Azt érti ez alatt, hogy a szocialista épités alapkérdése a gazdasági munka, ennél fogva a pártpropagandának is egyik alapvető kötelezettsége, hogy a szocialista épitőmunka alapkérdését, a gazdasági munka hatékonyságában segítse. Ezzel nem mondott le a kulturális nevelőmunkáról sem. Ebből fakadóan megemlítette, bár a Központi Bizottság igaz, hogy a három nagy kérdést emelte ki: 1./ a fejlett szocialista társadalom kérdéseH, a proletárinternacionali zmus, hazafiság kérdéseit, %/ az államhatalom és a demokrácia kérdéseit. Természetesen ugy értelmezi a Központi Bizottság határozatát, hogy ez nem jelenti azt, hogy más kérdésekkel nem foglalkoznak. Az ideológiai munkában nem szorítkozhatnak csak a három kérdés magyarázására és megalapozására. Vallja, hogy a mi párttagságunk tudja, mi az, hogy proletárdiktatúra, prcletárinternacionalizmus, hazafiság. Felhívta a figyelmet a továbbiakban, hogy még a héromkérdésen Belül is differenciálni kell. Fő hangsúlyt a fejlett szocialista épités kérdésére kell helyezni, mert ebben van a legtöbb zavar a nemzetközi kommunista mozgalomban is. A minap olvasott egy terminológiát, hogy"szocialista életmód". Ennek magyyarázataként nem tud jobb kifejezést használni mint szocialista tudatosság és szocialista erkölcs. Ennek értelme szélesebb mint a szocialista életmódnak, s nem csak a három nagy kérdésről kell szólni, hanem ezzel összefüggésben más kérdésekről is. H