MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977
1977-02-16 VB_514 - 1977_VB 514/4
-5ben előbbre lépjünk, még szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot. Tapasztalata szerint a megfelelő koordinációtól az üzemek elzárkóznak, pedig az ő falujuk is az a falu, hiszen onnan jár be az ipari üzemekbe a munkás. A feladati részben meg van emlitve, hogy szükséges az egységes álláspont, azonban az egységes cselekvést is fontosnak tartja. KARDOSNÉ ELVTÁRSNŐ véleménye szerint a határozatok végrehajtása többet tartalmaz, mint ami az elmúlt években a szakszervezetek területén. Szerinte jobb lett volna, ha a megyei végrehajtásról adtak volna számot. A határozat megjelenése előtt is próbálták a közművelődéssel kapcsolatos tevékenységet a maguk módján irányítani az üzemekben, melyben nagy szerepük van a szakszervezeteknek, a KISz-nek, s más tömegszervezeteknek, s nem utolsó sorban az alapszervezeteknek. Fontosnak tartja a 8 általános végzettség megszerzését, mert csak ez után válik képessé a munkás szakmai képzésre. Tapasztalata alapján a szakszervezetek mellett rendkivül sokat tettek az intézmények, vállalatok területén a pártszervezetek irányító munkája, s a KISz szervezése folytán kiemelte az ifjúsági parlamentek jelentőségét. A szemlélet formálásban sokat tettek a szakszervezetek, s a brigádmozgalom jelentőségét is kiemelte. Az 5. sz. törvény konkrétan fogalmazza meg a megyék, a megyei tanács, állami szervek, gazdálkodó egységek és a társadalmi szervek feladatait. Jónak tartaná, ha ezeket a sajátos eszközöket bővebben értelmeznék a társadalmi szervezetekre is, s az időközönként tapasztalható formalitáson tovább mennének, s félreérthetetlenül fogalmazák meg, mit jelentenek ezek a sajátos eszközök. Jó lenne továbbá, ha a megyében alkalmazott jó tapasztalatokat átadnák a többi megye számára. Javasolta, hogy valamilyen iparági továbbképzésben részesülhetnének ezek a közművelődési brigádok. Jónak minősítette, hogy szervezetten irányítja a szakszervezet a közművelődési vetélkedőket. Ennek a magasabb sz*ntre emelése segiti a további eredményeket a helyi tevékenységben. Ugy értékeli, hogy a szakmai jellegű vetélkedők is hasznosak és ezeket az iparág területén jobban meg lehetne szervezni. Ha ezek jól vannak egyeztetve időben és nem azonos embertömeget terhel le, akkor hasznosak. A könyvtármozgalomban, oktatási szervezetekben jó munkát végeztek a szakszervezeti bizottságaink, de ez ossz megyei tevékenység. MARQTHI ELVTÁRS , aki a SZOT képviseletében vett részt az ülésen, nagy örömmel vette, hogy a végrehajtó bizottság napirendre tűzte ezt a kérdést. Nem frázisként említette, hogy komolyan veszik a párt irányítását, a pártot tájékoztatják rendszeresen és megkapják a szükséges instrukciókat. A ^jelentéssel kapcsolatosan elmondta, vitatkozik Kardosné elvtársnővel, hogy több van a jelentésben, mint amennyit tettek, szerinte fordítva. Azonban a példásan rövid előterjesztésben válogatni kellett a legfontosabb tennivalók közül. A szakszervezetek nem önállóan dolgoznak, hanem közösen tudják a feladatokat végezni, s a jelentésbe nyilván azok az eredmények kerültek, amelyet a szakszervezetek kezdeményeztek. Ugy ítélik meg, hogy Békés megyében a Szakszervezetek Megyei Tanácsa ért el szép eredményeket. Van fejlődés, de hozzátette, hogy ennél sokkal többre van szükség. Ez az előterjesztés pillanatnyi helyzetképet tükröz; hol tartunk most. Nem részletezte, de egy-két gondolatot elmondott a feladati részhez kapcsolódóan: Az a véleményük, hogy meg kell próbálni kilépni a közművelődésnek a régebbi, korszerűtlen értelmezéséből és felfogni a magasabb rendű társadalmat elősegítő lehetőségeket. Nem szabad engedni, hogy kulturális akciók sorozatává váljon, mert itt tudatformálásról is szó van, s magatartás kialakításról is. A közművelődés fogalmazásánál a fogalom értelmezése kapcsán fontos, hogy akik csinálják ezt a tevékenységet, azok