MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-10-27 VB_506 - 1976_VB 506/30

egységek és intézmények. 5./ A községünkben lévő közművelődési tervek végrehajtását szellemi koncentáráció mellett az anyagi koncentráció is jellemzi. Az október 6. TSz. 60 ezer, 1977-tól loo ezer forintot, a helyi ÁFÉSZ pedig lo ezer forint anya­gi támogatást biztosit a tervekben megfogalmazott cél­kitűzések megvalósítására. A munkasmüvelődésre a Megyei Tanács 7o ezer, a Nagyköz­ségi Tanács pedig 2o ezer forintot biztosit. A Művelő­dési Ház éves költségvetése 8o2 ezer forint. Ebből saját bevétel 326 ezer forint. A TSz. tagsága egyre nagyobb mértékben és arányban kapcso­lódik be a közművelődési tevékenységbe. Feltétlen pozitivum az, hogy a termelőszövetkezetben a Községi PB. határozatá­nak megfeleően függetlenített, hozzáértő közművelődési előa­dó tevékenykedik, aki korábban is művelődési vonalon dolgo­zott. Jelentős a termelőszövetkezeti tagok részvételi aránya a Művelődési Ház állandó közművelődési csoportjaiban, ren­dezvényein, a szinházi, a mozi előadásokon is. A bérletesek 4o %-a, a Művelődési Ház állandó látogatóinak 2o %-a termelő­szövetkezeti tag. A TSz. elnöke 1975-ben decemberében beszá­molt a Megyei Közművelődési Koordiánációs Bizottság előtt a tsz-ben folyó tevékenységet jónak értékelte és ennek hangot is adott a megyei közművelődési kativa ülésen. A közéségi közművelődésének természetes központja a Művelő­dési Ház, amely 1972-ben került átadásra. Berendezéssel e­gyütt a bekerülési értéke lo millió forint. A Művelődési Ház hat célhelyiséggel rendelkezik, nemcsak otthont ad a kultú­rának, a mozinak, felnőtt könyvtárnak, hanem esztétikus külső­jével, Ízléses berendezésével vonzó és nevelő hatást is fejt ki. Tevékenysége rendkivül sokrétű. Itt kapnak helyet a nem

Next

/
Thumbnails
Contents