MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-10-27 VB_506 - 1976_VB 506/12

11 ­APÁTI ELVTÁRS Kovács elvtárs hozzászólásával egyetért, s ahhoz kap­csolódva elmondta, hogy szeretné, ha ezzel kapcsolatosan intézkedé­sek történnének. Ugyanis a statisztika sokkal több férőhelyet tart számon, mint az a valóságban van - 10 évvel ezelőtt lebontott épüle­tek is benne szerepelnek még a statisztikában. Elsősorban az üzemek­nél érdemes felülvizsgálni, s kérni őket arra, hogy a ténylegesen meg­lévő férőhelyeket jelentsék a statisztikai hivatal felé, ne legyen a megye ennek kapcsán hátrányos helyzetben. MOLNÁR ELVTÁRS szerint való igaz, amit Juhász elvtárs mondott. Azon­ban az vitte őket arra, hogy mégis belevegyék a programba: a titkár­éági döntésnek van elvi állásfoglalása, hogy a megyében jobb lehető­éégek vannak. Nem véletlenül döntött ugy a Titkárság, hogy Romány elv­társnak is meg kell küldeni az anyagot. GYULAVÁRI ELVTÁRS kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy a bevezetőben elhangzott kiegészítéssel, a vitában elhangzottakkal együtt fogadja el az előterjesztést. Romány elvtárs készül Békés megyébe látogatni, s alkalom lesz megfelelően tájékoztatni. A Végrehajtó Bizottság - Gyulavári elvtárs javaslata alapján - az előterjesztést elfo­gadta. SZEMÉLYI KÉRDÉSEK; Lovász Matild elvtársnő, a szabadkígyós! Mezőgazdasági és Élelmi­szeripari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesének a megyei Pártbizottság Párt- és Tömegszervezetek Osztályára munkatársként való alkalmazására tett javaslat. GYULAVÁRI ELVTÁRS tájékoztatta a Végrehajtó Bizottságot, hogy Maróthi elvtársakkal konzultáltak Lovász Matild elvtársnő személyét illetően, mivel a KISz KB tagja. Kérték, hogy az elvtársnő maradjon továbbra is KISz KB-tag. Ennek nem lenne akadálya. Az elvtársnő a Végrehajtó Bi­zottság káderképzési tervében szerepel. Politikai iskolai végzettsé­génél a minusz csak átmeneti, mert az 1977/78-tól beiskolázásra ke­rülne . A Végrehajtó Bizottság Lovász Matild elvtársnő személyére vonatkozó javaslattal egyetértett. FEGYELMI ELŐTERJESZTÉSEK ; Tury Miklós pártfegyelmi előterjesztése. Kiegészités, kérdés nem hangzott el. Észrevételek; GYULAVÁRI ELVTÁRS tájékoztatta a Végrehajtó Bizottságot, hogy neve­zett kétszer meg volt hivva a VB ülésre, s nem jött el. SZABÓ MIKLÓS elvtárs számára nem kétség, de felvetette, hogy ez az elvtárs hosszú éveken keresztül főkönyvelő volt. 1968-ban lett a háziipar elnöke. Ha számszaki szakember, mi alapján lett a szövet­kezet elnöke? !•*-

Next

/
Thumbnails
Contents