MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-09-01 VB_502 - 1976_VB 502/4

-3­Foglalkozni kellene azzal, hogy az ország élelmiszeripar-ellátása ­ben Békés megye kisárutermelő gazdaságai milyen konkrét szerepet töltenek be. Fontos a mezőgazdasági terméseredmények alapján az összefüggő eredmények taglalása. Anélkül, hogy a Titkárság elé számlát nyújtanának be - ismerve a népgazdaság V. ötéves tervét - indokolt azonban egy-két olyan fe­szültséget szövá tenni, amelyeknek enyhitése következtében népgaz­dasági szinten további terméshozamok bővitésére, növelésére lenne lehetőség. Ez csak saját-, illetve központi támogatással együtt lehetséges. Nem konkrétan csak pénzkérdésre gondol, de bizonyos dolgot szóvá kell tenni. Például a megye beruhá zás szempontjábó l az.^országos alatt van, melyet f el téti éhuT indoKoit szóvá tenni, Megeml i te"tte"^zzeT~"Tcapcsolatosan, hogy a KB. Ipari és Mezőgazda­sági osztály részéről is ez a megállapítás. Megemlítette, hogy a megyében a jó természeti adottságú mellett vannak - főleg az északi terület - kedvezőtlen adottságú terüle­tek is. Ezek termőterületté tétele végett szükséges lenne saját beruházás mellett bizonyos központi segítség is. Szó van a jelentésben a megye meliorációs folyamatáról. Arra is utalás van, hogy a saját erő kevés ehhez, bizonyos központi segit­ség itt is szükséges, A jelentés helyesen és pozitívan szól a termelési rendszerekről, 'az önköltségről, a hatékonyság alakulásáról. Amikor ennek szerepét, f\j [jelentőségét, eredményeit mutatják be, helyesebb lenne a százalé­kos bemutatásnál a volumenben, nektárban, illetve mázsában^ törté­nő szerepeltetést, mivel szerinte az világosabbT^érthetőbb tartal­mi szempontból is, A gondok és problémák felsorakoztatásánál or­szágos szintre is kell utalni. Az agráripari egyesülés szerepét bőviteni nem szükséges, de vala­hogy jobban kellene érzékeltetni az ezzel kapcsolatos adottságo­kat, másrészt szólni kellene egy mondatban a Mezőhegyesi Állami Gazdasággal kapcsolatosan a minisztériumok által tett intézkedé­sekről. Az állami irányitést illetően - a jelentésen túl - érdemes lenne megvizsgálni a zárszám adások sz erejgét, ezzel kapcsolatosan a jövő­ben érdemes lenne bizonyos tanulmányozást folytatni. Jelenlegi rendszerünkben nincs olyan szerv, amely arra hivatott, hogy a ter­melőszövetkezetek éves mérlegét jóváhagyja. Bár a termelőszövet­kezeti demokratizmus fejlesztésének ez az egyik része, de bizonyos vonatkozásban szükséges lenne. Véleménye szerint az államhatalmi szervek vezető, irányító tevé­kenységét illető részt ki kellene egésziteni. Például a azakosodás, társulások, stb. létrehozásával együtt nem tart lépést a tanácsok járási-városi mezőgazdasági, termelési osztályofc összetétele, sem felkészültsége. Ezt érzékeltetni kellene. Egyebek között megemlítette röviden, hogy meg kellene vizsgálni a 4mytrágya hektárra eső számát, mert ha a mütrágyázott területre eső 'mennyiséget vizsgálják ? akkor a számok másképpen alakulnak. A jelentés 5. oldalán ismétléseket tapasztal, A 3. és 7. oldal között bizonyos ellentmondás van. Itt az állami gazdaságokról van szó. Ez bonyolult közeledés - s~zerinte - s meg kell vizsgálni. Az állattenyésztésnél javasolta, mondják ki félreérthetetlenül, hogy az állami gazdaságoknál sz állattenyésztést illetően nincs csökke­nés. Az egész jelentést javasolta tovább csiszolni, pontositani.

Next

/
Thumbnails
Contents