MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976

1976-12-22 VB_510 - 1976_VB 510/3

-2­zottságot, GYULAVÁRI ELVTÁRS javasolta, fogadja el a Végrehajtó Bizottság ? hogy a VB negyedévenként kapjon tájékoztatást a megye gazdasági helyzetéről - a korábbi gyakorlatnak megfelelően. A Végrehajtó Bizottság Gyulavári elvtárs javaslatai alapján a munkatervvel egyet­értett. 2./ NAPIREND TÁRGYALÁSA ELŐAPÓ: Fazekas Imre elvtárs. FfiZEKAS ELVTÁRS tájékoztató jelentését szóban terjesztette a vég­rehajtó bizottság elé, mely a jegyzőkönyv mellé van csatolva. Kérdés nem hangzott el. észrevételek: KLAUKÓ ELVTÁRS véleménye szerint a tagkönyvet át nem vevő pártta­gokkal nem kell elbeszélgetni. Van néhány olyan ember, aki jelle­me, meggyőződése miatt jobb ha párton kívül marad, mint belül. GYULAVÁRI ELVTÁRS javasolta, hogy a VB vegye tudomásul a szóbeli tájékoztatót. Egyetért Klaukó elvtárs véleményével. Ha nem is mind­re vonatkozóan,de egyik-másik esetben nem szükséges újólag elbeszél' getni. A Végrehajtó Bizottság - a megjegyzéseket figyelembe véve - a tájékoztatót elfogadta, azzal egyetértett. KÜLÖNFÉLÉK; GYULAVÁRI ELVTÁRS elmondta, hogy a múlt héten látogatást tettek a Politikai Főiskolán, ahol tájékozódtak valamennyi ott-tanuló elv­társ munkájáról. Az ott lévő elvtársak tanulmányi munkájáról, maga­tartásáról jó véleménnyel voltak. Azt hiszi becsülettel teljesitik azt a feladatot, amit vállaltak, s amivel meg lettek bizva. A továbbiakban a Végrehajtó Bizottság elé terjesztette a végzős elvtársak elhelyezésére vonatkozó javaslatokat: 1./ BÉNYEI ILONA elvtársnőt javasolják;1977. július 1-ével az Ok­tatási Igazgatóságra kerüljön. A végrehajtó bizottság a javaslattal egyhangúlag egyetértett. 2./ Győrfi Károly elvtársat javasolják 1977. július 1-ével a megyei pártbizottság Gazdaságpolitikai Osztályára politikai munkatárs­nak. GYULAVÁRI ELVTÁRS megjegyezte, hogy az orosházi járási Párt VB is elvi hozzájárulását adta. A végrehajtó bizottság a javaslattal egyhangúlag egyetértett. \J

Next

/
Thumbnails
Contents