MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975

1975-04-16 VB_470 - 1975_VB 470/7

- 6 ­Enyedi elvtárs az értékelő résszel egyetértett. Hozzátette, hogy ez volt az az időszak, amikor az agitációs munka beérett. A szem­léletető agitációnak megfelelően helyre kerültek a dolgok, és je­lentős mértékben sikerült is elérni a pozitiv, jó hatást. A tervezet J« pontját javasolta módosítani, mégpedig annyiban, hogy a pedagógus delegáció ne augusztusban menjen ki, mivel akkor taní­tási szünet van. Javasolta jelezni a penzai elvtársaknak, hogy mi nem rendelkezünk TV-müsor-követitő joggal, igy a küldött filmeket csak más helr/eken, pl. moziban, tudjuk levetíteni. Nem értette, hogy hogyan értelmezze a negyedéves sajtótematika-gyüj temény kicserélését. Szabó elvtárs az úttörő delegációcserével egyetértett. Elmondta, hogy a KISZ Központ szorgalmazza, hogy a két megye fiataljai ta­pasztalacsere-jeliegü látogatásokat szervezzenek. Ehhez kért se­gítséget. Haraszti elvtárs a tájékoztató jelentéssel egyetértett. Véleménye szerint kevesebbet irtak le a szerkesztők, mint ami tulajdonképpen volt. Pozitivnak tartotta, hogy az ünnepségeknek a mondanivalója és tartalma nagyon érzelerareható, nagyon agitativ formában zajlott le. Nagy István elvtárs elmondta, hogy az itt leírtak, és az ők köz­pontjuk által leirtak nem egyeznek. Tehát ő nem tud egyértelműen nyilatkozni, csak a szakszervezeti központnak a tájékoztatása, és egyetértése után. Nagy Jenő elvtárs ;BImondta, hogy csak tájékoztató jelentésről van szo, csak érzékeltetni lehetett azt, amijí Békés megyében történt. Szükségesnek tartotta, hogy hazánk pO. évfordulójára - vagyis az ünnepségsorozat megtartásara - minél nagyobb tömegeket kell mozgó­sítani. Ez eddig sikerült is. Kiemelte a területi tanácsok tevé­kenységét ebben, különösen a szemléitető és kiadványokat illetően. Elmondta, hogy néhány területen érzékelhető, hogy nagyon lényeges előrelépés van a nemzetközi és nemzetiségi ünnepségekkel kapcsolat­ban. Kérte a Végrehajtó Bizottság segitését abban, hogy további erősitést kapjanak az irányitó munkát illetően. Elmondta, hogy a központi szervek is elismerték e munkát, és biztosították a további segitséget. Ismertette, hogy tárgyalásban vannak a TV-vel és a rádióval, hogy Békés megye kapjon külön tudósitót, és 50 müsortból álló adást biz­tosítanak Békés megye bemutatásara. Elmondta azt is, hogy szüksé­ges lenne egy állandó tudósitó. Megemlítette, hogy Békés megyében 500 szocialista brigád működik. Ezek a szocialista brigádok nemcsak a termelésben, hanem a kulturá­lis tevékenységükben is megfelelően működnek. Javasolta a Végrehajtó Bizottságnak értsen egyet abban, hogy a köz­reműködő szerveknek mondjanak köszönetet a kifejtett munkáért, és akik kiemelkedő eredményeket értek el, azok külön kapjanak elisme­rést.

Next

/
Thumbnails
Contents