MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975
1975-10-30 VB_481 - 1975_VB 481/12
-11KAKPCSÍJÉ ELVTÁRSNŐ elmondta, hogy az anyag sok konkrétumot vet fel. Igaz itt gazdaságvezetésről van szó, azonban azt hiszi, hogy a vállalati vezetésen tul minden jelenlegi társadalmi vezetésre is vonatkoztathatják ezeket az elveket és elvárásokat. M'nden vezető egyben politikai vezető is. Saját tapasztalata alapján elmondta, hogy a vezetőktől a sok operativ jellegű tevékenység nagyon sok időt igényel, s ha a mindennapi munkákra nem figyelnek oda, nagy problémák adódnak. Ha azonnal, konkrétan nem reagálnak, akkor a vezetés negativ elbírálást kap. Problémás a vezetői munkánál és energiát rabló, hogy a különféle felvetődő kérdésekre - az esetek nagy többségében - az elsőszámú vezetőnek kell megkeresni a megoldást. Problémaként vetette fel, ho.y ha nem az elsőszámú vezető képviseli a vállalotot egyes rendezvényeken, akkor a területnek a lebecsülését vélik ebben. Ezt fentről helyére kellene rakni. Ezért fordul elő az a megállapítás, hogy sokirányú kötelezettségének nem tud eleget tenni. Előfordul, hogy munkásból vezetőnek emelnek ki személyeket, utána el ekézdik bírálni, sok beosztása runkciója révén nem tud elege tenni és abszolút negativ képet alkotnak erről az emberről. Véleménye szerint nincs helyére téve a belső ügyvitel, mert sokan ugy vélik, hogy a szakvezetés részéről is akkor vannak abszolút biztonságban, ha egyszemélyi vezetés van. Nagy az aránytalanság és ez az érdemi munkának a kárára megy. Ezzel kapcsolatosan konkrétumot emiitett. Felvetődött benne, hogy nem lenne rossz, ha ezeket a problémákat a gazrasági, hivatali egységek vezetőivel, illetékes pértszervekkel őszintén megbeszélnék. Az utánpótlást illetően elmondta, hogy a KB irányelvei előirják, hogy mindenkinek meg kell teremteni a saját utánpótlását f és ezt a minősítésben is rögzíteni kell.. Sok helyen elhangzik, ho *y a felső vezetéssel még a megértés jó, de a középvezetéssel probléma van. Aki nem tudja elvégezni a munkáját becsületesen, azt meg kell mondani, és a vezetők el is várják, hogy őszintén mondják meg nekik hibáikat, mert ők is küszködnek a nehézségekkel, és amikor őszintén feltárják, megkönnyebbülnek. Az iskolázást illetően elmondta, hogy vigyázni kell a negativ jelenségekre, mert akkor veszendőbe megy az ösztöndíj. Ezért kellene, hogy ezen a téren az emberek is érezzék a maximális segítséget, erkölcsi megbecsülést. Hasznosnak tartaná, ha ezt az anyagot a vezetőkkel valamely időben megbeszélnék. CSATÁRI ELVTÁRS javasolta, ho ;y november 13-án hivják össze a járási-városi pártbizottságok első titkárait, megyei szervek vezetőit, valamint a politikai apparátust és olyan gazdaságvezetőket, amelyek a Végrehajtó Bizottság hatáskörébe tartoznak. Ott tájékoztatnák őket a Végrehajtó Bizottság ülésén elhangzottakról. Megkérdezte a Végrehajtó Bizottságot, hogy most tájékoztassa részletesen, vagy a jelzett 13-i ülésen kapjanak a VB-tagok is részletes tájékoztatást az V. ötéves terv irányelveiről - a gazdasági szabályzókról, ezek belső használatáról. A Végrehajtó Bizottság ugy döntött, hogy a VB-tagok is a 13-i ülésen kapjanak részletes tájékoztatást Csatári elvtárs által említettekről. a z