MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975

1975-10-15 VB_480 - 1975_VB 480/28

•-5 * Pártszervezeteink a cselekvési egység helyfeetét jónak Ítéljük meg. Ezt igazolja az a vizsgálati megállapítás,, hogy párt­tagjaink többsége kiáll a párt eszméje, politikája mellett, példamutatóan veszi ki a részét a munkában és a társadalmi-köz­életi tevékenységből. A legutóbbi időben erre példa az árren­dezés volt. Amikor a párttagok ezt megismerték és megértették, bátran kiálltak ennek magyarázata mellett. Tapasztaltuk továb­bá, hogy pártszervezeteinkben aktivan vitatják az 1974.dec.5-i KB ülés határozataiból dódó helyi feladatokat és az állásfog­lalások kialakítása után a párttagok példamutatóan segítik a megvalósítást is. Felmérésünk szerint alapszervezeteink nagyobb részénél a párt­tagok 65-80 %-a van állandó megbízatással ellátva. A pártmeg­bizatások eléggé konkrétak. Több elvtársunk van még mindig 2-3 pártfeladata, ugyanakkor jelentős azoknak a száma, akik csak esetenként kapnak feladatokat vagy nem is kapnak ilyet, A kongresszusi állásfoglalásokból kiindulva helyesnek tartanánk, ha/ a pártmegbizatások körét tovább bővitenénk, konkrétabban fo­galmaznánk meg, hogy azok jobban épüljenek a határozatokból adódó tennivalókra. Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert a pártfegyelmi munka egyes tapasztalatai azt mutatják, hogy a konkrét pártfeladat hiánya esetenként a párthoz való viszony lazulásához vezet. Párttagságunk többségére mind emellett az a jellemző, hogy a kapott megbízatásokat áldozatkészen, fegyelmezetten ig-ekéznek teljesíteni. Példa erre a Dózsa Tsz alapszervezete, ahol a 90 tagú alapszervezetből 19 elvtárs munkárőri feladatokat lát el,és emellett a pártmunka egyéb területeink is eredményesen dolgoznak, de ugyan ez elmondható több más alapszervezetünkről is. Nem tartjuk kielégítőnek viszont a helyzetet pl.az ÁFÉSZ-nél, ahol 67 párttagból csak 37-nek van állandó megbízatása, vagy a VOLÁN-nál, ahol a tagok nagyobb része nincs ellátva állandó megbízatással és ez a hiányosság a pártfegyelem helyzetében is érzékelhető. A pártmegbizatások teljesítését az alapszervezetek a legtöbb helyen évenként pártcsoport értekezleteken,.illetve taggyűlése­ken, majd a beszámoló taggyűléseken értékelik. A pártmegbiza­tásokról és azok teljesítésének az értékeléséről azonban egy­séges nyilvántartás még mincs kialakítva. Helyes és igen jó módszernek tartjuk azt az üveggyárnál beveze­tett gyakorlatot miszerint az alapszervezeti vezetőségek javas­latai alapján a pártmunkában kiemelkedő eredményt elért elvtár­sakat a beszámoló taggyűlések alkalmával a PB elismerő okleve­lével és ajándéktárggyal jutalmazza. Megállapítható az is, hogy a párt- és gazdasági vezetők figyel­met fordítanak arra,hogy a munkában és a közéletiátársadalmi te­vékenységben élenjáró párttagok megfelelő arányban részesülnek kitüntetésben és jutalomban. 9/l6o.

Next

/
Thumbnails
Contents