MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975

1975-02-05 VB_466 - 1975_VB 466/13

2 2./ Meggyőződéssel vallja, hogy a nemzeti és in.jrnac: „a­lista érdekek egyaránt szolgálják, amikor minden lehe -eges eszközzel részt veszünk a szocialista országok békepolitiká­jánai: sikerre vitelében. Támogatja a különböző rendszerű or­szágok békés egjTnás mellett élésaé t, a feszültség enjdiülésé­nek politikádét. 3./ Alapvetőnek tartja, a Varsói szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segitség Tanácsának erősitését, a vállalt kötele­zettségeink teljesítését, különös tekintettel a Szovjetunió­val való együttműködés elmélyítésére. A Végrehajtó Bizottság álláspontja: nem ért egyet az alábbi felvetéssel. 4./ Soknak tartják egyesek az Arab országoknak nyújtott se­gítséget. II. i. társadalmi viszonyok továbbfejlesztéséről: A Végrehajtó Bizottság állásfoglalása: egyetért az alábbi felvetésekkel. 1./ Párttagságunk részéről teljes az egyetértés társadalmi fejlődésünk megítéléséről. A megye párttagsága érzi azt a felelősséget, amely a szocializmus teljes felépítése kapcsán reá hárul. . - Vita középpontjában állt, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság,az értelmiség politikai helyzetéről, a párt szö­vetségi és rétegpolitikájáról, annak továbbfejlesztéséről szóló feladat. - A társadalmi viszonyok fejlesztésénél nagy jelentőségűnek tartja annak hangsúlyozását, hogy a szocialista tulajdonvi­szonyok erősítésében meghatározó szerepe legyen továbbra is az állami tulajdonnak. Í6ÉKÍs' MeGY6 *> /S '—

Next

/
Thumbnails
Contents