MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975
1975-12-10 VB_484 - 1975_VB 484/31
- 13 kozott bevonása a közművelődési, a tömegpolitikai feladatok megoldásába, - Az értelmiség egészét a társadalmi élet minden területén való feladatvállalásra, különösen a párt művelődés politikájának megvalósításában: elősegíteni eszmei fejlő désük szocialista jellegének erősödését, - A szoci alis ta demokratizmus agitációjában folyamatosan tenni kell azért, hogy bemutassuk a jogok és kötelességek összefüggését, s tartsuk előtérben a kötelességeket, - Az ál l amélet demokratizmusa terén a helyi önállóság jelentősen segitette a lakóhelyhez való ragaszkodást, a közösség ügyeivel való törődést. A Népfront, a helyi tanácsok ösztönözzenek a hagyományok alapján ennek fokozására, a különböző mozgalmak kiszélesítésével. II. AZ AGITÁCIÓ SZERKEZETE; A pártszerveknek kettős hatókört kell átfogni: 1./ a párttagokat és a 2./ környezetükben élő pártonkivülieket, 1./ A párttagság soraiban a következő rendszerben valósul meg az agitáció: - a pártélet fórumai /taggyűlés, vezetőségi, pártcsoport vezetői értekezlet, pártcsoport értekezlet/ - pártaktivaülés, gyűlések - politikai tájékoztatók - csoportos agitáció /politikai vitakör, aktuális esemény/ - egyéni agitáció - nemzetközi ünnepek. Zc\ £K$S MEGYEI! =VEUAí*