MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1975

1975-01-22 VB_465 - 1975_VB 465/18

- 5 ­b./ Népgazdaságilag továbbra is kiemelt feladat a lakásépitési program megvalósítása, /Állami cél­csoportos, OTP, szövetkezeti és magánlakás épi­tés./ 1975-ben elő kell segiteni a IV. ötéves terv időszakra vonatkozó megyei feladatok vég­rehajtását, valamint a lakásépitési programmal kapcsolatos V. ötéves tervi feladatok előkészí­tését. Hatékony segitséget kell nyújtani a gyu­lai húsipari rekonstrukció tervezettnél félévvel korábban történő befejezéséhez. Az illetékes párt­szervek kisérjék figyelemmel, és szükség esetén tegyenek megfelelő intézkedéseket e kiemelt be­ruházási, munkálatok, időarányos teljesítéséhez, c,/ Épitőanyagipárban tetőfedő-anyagok cserép- és szigetelő, valamint a húzott siküveg termelését kell növelni. Ezen anyagok gyártása megyénkben nagy volument képvisel, a párt és gazdasági szer­vek nagy figyelemmel kisérjék a kitűzött tervek végrehaj tásat, 11,/ A társadalmi szervek, gazdaságvezetők tevékenysége az eddigieknél jobban irányuljon az ésszerű takarékosság­ra, a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrá­sok hatékonyabb, tervszerűbb hasznosítására. A megye valamennyi gazdálkodó egységében vizsgálják meg és te­gyenek megfelelő itnézkedéseket a munkaidőalapok jobb kihasználására. Elő kell segiteni azt, hogy ossz tár­sadalmi üggyé váljon a munkafegyelem megszilárdítása, gazdasági tartalékok feltárása és hasznosítása. Ezen célkitűzés az irányitó és gazdálkodó egységek, a ha­tározat végrehajtására készülő terveikben is szere­peljen. Valamennyi termelő és gazdálkodó egységnek legyen ésszerű, ellenőrizhető takarékossági terve, A pártszervezetek segitsók ezt a munkát és ellenőrizzék a .végrehajtását. 12,/ A gazdaságirányitó munkában minden szinten a feladatok­hoz jobban igazodó követelményeket kell támasztani. Po­litikai munkában jusson kifejezésre azon célkitűzés,

Next

/
Thumbnails
Contents