MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-10-16 VB_458 - 1974_VB 458/5

-4­és állandó veszekedések voltak az otthon lakói között. Egy ré-*» szűk lakást kapott, más részüket más otthonokban helyzeték el. Tehát otthon épitésre nincs lehetőség, s javasolta: helyileg oldják meg az elvtársak ezt a kérdést, helyet kell szoritani ezeknek a veterán elvtársaknak is állami otthonokban. A VI. kerületi pártszékházzal kapcsolatos javaslattal egyetért, de ugy, hogy nem valami agitációs központ létrehozása céljából, hanem ha a két szoba biztositása megoldást jelent, akkor ezt be kell tervezni ugy, hogy a kerületi m pártszékház igénye. FRANK ELVTÁRS javasolta, hogy a Végrehajtó Bizottság fogadja el az előterjesztést - a módositó javaslatokkal együtt, mely össz­hangban van a Politikai Bizottság ide vonatkozó határozatával* A sorolást illetően elmondta: meg kell nézni, mert ebben neki is vannak kétségei. Javasolta, hogy a fő összeget fogadja el a VB, és menet közben eldől, hogy melyik kerül elsősorban megva­lósításra. /Véleménye szerint például a Mezőkovácsháza, Szeg­halom fontosabb, mint a Geszt problémájának megoldása./ A megyei pártbizottság épületét illetően tájékoztatta a Végre­hajtó Bizottságot, hogy Nómet Károly elvtárssal -aki felügyeli a pártgazdssági kérdéseket - szót váltottak. Német elvtárs ja­vasolta, hogy készitsenek erre vonatkozóan egy pontos elképze­lést és küldjék fel. Német elvtárs olyan Ígéretet nem tett, hogy megvalósitható, de olyat sem, hogy nem. Véleménye szerint most kedvező alkalom lenne - viszo^^lag kevés összeget kellane pótolni - ennek realitására. Itt emiitette a városi pártbizott­ságokra vonatkozó határozatot, s ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy nem tudják hova tenni az embereket. Például nincs VB ter­mük. /Egy nap volt az első titkári értekezlet - megyei rende­zésben - és a városi pártbizottság VB-ülése és csak egy terem van, igy a városi VB-t kénytelenek voltak egyik osztályvezető elvtárs szobájában megtartani/. Kérte Szatmári elvtársat - ameny­nyiben Lipták elvtársék erre vonatkozóan konkrét elképzeléseket készitenek - vegyék figyelembe ezt a kedvező alkalmat, mely o-«­lyan megoldást jelentene, ami a pártnak is a legolcsóbb lenne. Elmondta, hogy nincsennek illúzióik, szerény megoldási épitke­zésről lenne szó. Kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy a hozzászólások figyelem­bevételével fogadja el a javaslat-tervezetet. A Végrehajtó Bizottság - Frank elvtárs ösz­szefoglalója alapján - a tervezetet elfogadta . KÜLÖNFÉLÉK ; FRANK ELVTÁRS kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy fogadja el ez előterjesztett határozati javaslatot az iparszerü növényter­melési rendszerek eddigi tapasztalatairól és a fejlesztési lehe­tős egekről, ÉSZREVÉTELK; Dr. KOVÁCS GÁDOR elvtárs a határozati javaslattal egyetért. Azon­ban javasolta, hogy a végrehajtásról kötelező legyen a féléven­kénti beszámolás, mivel - szerinte - ez ösztönzőleg hat. A Végrehajtó Bizottság - dr. Kovács Gábor ^elvtárs javaslatát is figyelembe véve - a \j avaslatot határozattá emeltr .

Next

/
Thumbnails
Contents