MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-09-04 VB_455 - 1974_VB 455/3

-2­lenne, ha az alapszervezeti szakszervezeti titkárokat is rendsze­resen számoltatnák be végzett feladataikról, a SZOT határozatai végrehajtásáról, valamint tájékoztaták az előttük álló fontos fel­adatokról. CSATÁRI BÉLA elvtárs a jelentést ésszerűnek tartotta. Ismeretei szerint a Politikai Bizottság ez év júniusi határozatának megha­tározott fejezetére vonatkozik a jelentés tartalma. Jónak tartja, mert a pozitiv tevékenységet és a fogyatékosságot is feltárja. Ismeretei szerint az SzMT testület vezetői, a szakmák vezetése is a pártközpont politikai elvei sajátos vonalának megfelelően jól se­gitik a különböző fontos párthatározat végrehajtását. Megfogalmaz­ta továbbá, hogy a korábbi évektől eltekintve az utóbbi években a szakszervezeti munka megyei szinten / és ennek kisugárzása az ü­zemi, intézményi szakszervezeti munkára vonatkozóan is /jól és meg­felelő szinvonalon tevékenykedik a szakszervezet. Ez kifejezésre jut több mindenben, amit a jelentés maga is - utalásszerűén - fel­vet. Néhány dolgot felvetett: megitélése szerint a kettős érdek jó ér­teimezé se és érvényesítése, amit a X. kongresszus, illetve a po­litikai bizottsági határozat világosan fogalmazott, ezen belül az érdekviszonyoknak a mégfelelő politikai és társadalmi tartalmát jobban kell erősiteni. Másrészt a tagok érdekvédelme, melyet el­sősorban a jogszabályok tartalmaznak. A tevékenységet illetően kérte Nagy elvtársat, hogy ebben lépjenek előre, másrészt a tel­jesitések értelmében erőkifejtéseinket fokozni kell. Továbbá em­iitette, hogy néhány termelőágazatban rendkivül rossz az anyag­ellátás /objekiv tény/, amely kapcsolódik szervezési problémákkal. Továbbá egy-két gondolatot vetett fel a munka színvonalának emelé­sével kapcsolatban: legjobb módszernek tartotta, ha az egyes főbb területeket "bemérik", s ennek alapján láthatják az eredményt. Szerinte továbbra is erősiteni kell az ismeretek bővitését, önál­ló intézkedések javitásét^ jobb szervezettséget, s ennek alapján a hozzáértés fejlesztését. Több helyen utal a jelentés a politi­kai bátortalanságra. Különböző párthatározatok exponáltán vetik ezt fel és ennek szükséges érvényt szerezni, úgyszintén a munká­sok részvételének emelését a vezetésben és különböző helyeken. A munkavédelemmel kapcsolatos ügyek intézése - szakszervezeti és' gazdasági vonalon - is több politikai tartalmat kell hogy kapjon. Lényegesnek tartotta az iparban január elsejével bevezetésre ke­rülő bértáblázatok alkalmazását, mely most van rendezés alatt, mely a sok viszály csökkentését és elháritását eredményezné. NAGY ISTVÁN elvtárs a'megjegyzésekkel, hozzászólásokkal teljes egészében egyetértett* FRANK FERENC elvtárs javasolta, hogy a Végrehajtó Bizottság az e­lőterjesztést fogadja el, és változatlan szövegezésben történjen kiküldése a Pártbizottság tagjainak. A vitában elhangzottak alap­ján Nagy elvtárs tartson rövid kiegészitést a PB ülésen. Néhány dolgot hozzáfűzött : 1./ Véleménye szerint nem lehet a szakszervezeti munkát a szak­szervezet pártirányitésa nélkül tárgyalni. Javasolta, szót ejteni arról, hogyan fejlődött az egész szakszervezeti munká­ban a pártbizottságok szerepe, továbbá a szakszervezetben dol­gozó kommunisták szerepét érzékletesebben kellene kifejteni. /Testületi irányitás, apparátus közötti kapcsolat, stb./ 2./ Továbbá javasolta jobban kapcsolni a KB. munkásosztály hely­zetéről szóló határozatához, - az egész szakszervezeti mun­kát -, hiszen ott külön fejezet foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ezzel összefüggésben azt tanácsolta, hogy a kiegészítőben job­ban' csokorba kell szedni" a feladatokat, /pártszervezetek, szak­szervezetek, stb. vonatkozásában/.

Next

/
Thumbnails
Contents