MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-01-09 VB_441 - 1974_VB 441/5

- 4 ­hanem azzal együtt, összhangban kell teljesiteni. Egyetértett Várainé elvtársnővel, hogy ezzel a kérdéssel csak mély elköte­lezettséggből fakadó szubjektivitással lehet szólni, és kell beszélni. Itt alapvető szemléletbeli változást kell elérni, amelynek központjába az anya tisztelét, a gyermek szeretetét kell helyezni. Sokszor nem is anyagi oldala van a nagycsalá­dosok segítésének, hanem csak egy kis odafigyelésen múlik min­den. Egyetértett Kardosné elvtársnővei, hogy nemcsak a gyermek­ruházati cikkek árellenorzését kell fokozni, hanem az olcsó, és jó minőségű cikkeket is, A gyermekkultusz erősitését helye­selte, mert ez lényeges e határozat végrehajtása szempontjából. A tudati tényezők formálására nagy figyelmet kell forditani, ­mondotta, - a határozat végrehajtása során. Egyetértett azzal, hogy az intézkedési tervben egy-két dolgot precizebben kell megfogalmazni. Domokos elvtárs véleménye szerint szemléletbeli problémák vannak, amiken változtatni kell, főleg egy-egy üzemen belül a vezetők között. A pártszervezetnek nem szabad ebből a határozatból enged­ni, mert sok vezető csak "felfújja" és megoldhatatlan problémának tartja azt, hogy "jaj mi lesz, most az üzemmel, ha a sok nődolgo­zók fele elmegy szülni." Véleménye szerint ez rugalmas szervezés­sel, és jó munkamegosztással meg lehet szüntetni. Nem okozhat ez gondot egy üzemben sem. Elmondta, hogy a pártalapszervezetnek sok tennivalója van ezen a téren, pl. az anyák munkajog kérdésé­vel többet foglalkozhatna, stb. Nagyot "lehetne előre lépni - mon­dotta, - a vállalati lakásépítési akció megszervezésében, az óvó­dák segitésében, a nagycsaládosok segélyezésében, de a kinálkozó lehetőségekkel a legtöbb helyen nem élnek. Véleménye szerint ezek szemléletbeli problémák, amit anyagiak­kal nem is lehet mindig mérni. Javasolta, hogy a határozat feldolgozásánál a titkári értekez­leteken is tárgyalják ezt meg. Nagy elvtárs elmondta, hogy a megye, és Békéscsaba messze túl­teljesítette óvodai tervét. Társadalmi összefogás is ehhez nagy­ban hozzájárult. Elmondta, hogy az üzemek eddig is támogatták az iskolákat, hi­szen nagyon jól sikerült az"egy üzem - egy iskola"mozgalom. He­lyeselte, hogy az üzemek a saját dolgozóinak iskoláit támogas­sák, mert igy közvetlenebben érzik a támogatást. Egyetértett Várainé elvtársnővel, hogy a TV ne a 9 gyermekes "kiugró" csa­ládokat reklámozza, hanem a 3-4 gyermekes "reális" családot. Frank elvtárs javasolta, hogy a Végrehajtó Bizottság a jelen­tést - a vitában elhangzott kiegészítésekkel, amelyekkel egyet­értett - azoknak a pontosításoknak az elvégzésével, amiket a Végrehajtó Bizottsági tagok jogosan kifogásoltak - vegye tudo­másul. Az anyagban - mondotta, - meg kkel jelölni azt, amit az alapszervezeteknek kell megoldani és mi az, ami tájékoztató jellegű. Javasolta, hogy a felelősök megjelölésénél nem az osz­tályt, hanem a személyt kell feltüntetni. Elmondta, hogy kezd egy olyan felfogás eluralkodni, hogy "ha az állam több gyereket akar, akkor fizette meg." Eelhivta a figyel­met arra, hogy ez "ferde vágányra" juttathatja a népesedéspoli­tikát, és ez a határozattal nem összeegyeztethető. Elmondta, hogy ez komplex módon értelmező és, hogy a párt, a kormány és a külön­böző konkrét szervek, akik konkrét intézkedéseket hoznak a gyér-

Next

/
Thumbnails
Contents