MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-07-24 VB_454 - 1974_VB 454/39

- 2 ­abból a nézőpontból, hogy a jelenlegi helyzetből ki­indulva hogyan lehetne a legoptimálisabb szerkezetet kialakitani, a legkisebb eszköz és élőmunka ráfordí­tásokkal a legnagyobb tömegű termelési és gazdálko­dási eredményt a legrövidebb időszak alatt elérni, a termelés és nyereségtömeg dinamikáját fokozni ugy, hogy a térség állami gazdaságaira háruló népgazdasá­gi elvárások minél teljesebbben megvalósuljanak. A feladat elvégzésének megkezdése előtt a MSZMP megyei Bizottsága koordinációjával együttes megbeszélésre ke­rült sor az érintett állami gazdaságok igazgatói, párt­titkárai, az illetékes városi,- járási Pártbizottságok első titkárai, az ÁGK képviselői közreműködésével,majd a munkabizottságok által összeállított jelentéseket azonos összetételű együttes megvitatta, észrevételei­vel kiegészítette és azt elfogadva javasolta a MSZMP Békés megyei Végrehajtó Bizottsága elé megvitatásra és állásfoglalásra előterjeszteni. A Végrehajtó Bizottság elé a két térség állami gazda­ságaira vonatkozó megállapításokat külön-külön össze­foglalva az alábbiakban terjesztjük elo: 1./ Békéscsaba térségében elhelyezkedő állami gazdaságok I» Általános helyzet A Pelsőnyomási AG., Bánkúti ÁG., Gyulai Állami Tan­gazdaság működési területe Bánkút, Medgyesegyháza, Nagykamarás, Lőkösháza, Békéscsaba, Telekgerendás, Gyula, Gyulavári, Sarkad ós Ujkigyós által hatá­rolt területre terjed ki, 9 tagban, 27 km-es szé­lességben éo 54 km hosszúságban elhelyezkedve.Ösz­szes területük 15.759 ha. A termőtalaj minősége jó, átlagosan 31,46 aranykorona értékű.

Next

/
Thumbnails
Contents