MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-07-24 VB_454 - 1974_VB 454/5

-5­Szép eredményeket mutatnak azok a programok, amelyeket szerve­zetten hajtottak végre. Ugy gondolja, hogy szervezett utón pró­bálják a problémákat kiküszöbölni és megfelelő vita alapján ki­alakítani a megfelelő álláspontot. Békés megye állami gazdasá­gai - általában az országos állami gazdaságokhoz viszonyitve ­jó termőhelyi adottságokkal rendelkeznek. /Azért általában, mert vannak ahol ellenkező végletek jelentkeznek. Egy sor kezdeménye­zés indult ki a megyéből, ami országosan is elterjed, melynek" e­redményekénpen jelentős eredmények születtek - a következetesség eredményeként, azonban ha a szervezettség elmarad, azonnal lazu­lás tapasztalható. Éppen ezért hallatlan fontosnak tartja a szer­vezettséget. Ugy gondolja, hogy széleskörű vita, véleménycsere és elemzés alapján kialakitott álláspont hasznára válik az állami gazdaságok tevékenységének. Külön jónak tartotta, hogy a megyében igen aktiv tevékenység jelentkezett. Nyugodtan lehet állitani - mondotta -, hogy a zöldség és a cukorrépa termelés Békés-Csongrád megyében szinte megduplázódott. Ez mind annak tudható be, hogy ipari zöldség­ről van szó, nem pedig lakossági ellátásról. Nem azt várják a gazdaságok, hogy központilag nyereségessé teszik a termelést, hanem tudják, hogy a termelési technológiát kell ugy kialakíta­ni, változtatni, hogy minél hatékonyabb legyen a termelés. Je­lenleg - fűzte tovább a gondolatot - az a gyakorlat, hogy minden gazdaság maga termeli meg a zölségszükségletét• Ezt tartja a jö­vőben is követendő útnak. A növénytermesztésben sok kezdeménye­zés indult meg a megyében, nem igy volt ez az állattenyésztés­ben. A sertés kedveltebb állata a megyének, itt igen jelentős eredmények is vannak, ugyanakkor az állami gazdaságoknál a ba­romfitartás már kevésbé, a szarvasmarha-tenyésztés pedig Mező­hegyes kivételével már nincs olyan ütemű, ami elfogadható lenne. Elmondta, hogy nagyon nagy kritikával tudják illetni szinte min­den állami gazdaság állattenyésztését. A szarvasmarha tenyészté­sénél akár milyen magasra emelhetnék a tej árát, akkor sem gaz­daságos a termelés. Az egész termelési probléma megoldásánál fontosnak tartják, hogy a gazdaság vezetése milyen kézben van. Különösen akkor, amikor egy magasabb szinvonalat kivannak elér­ni, tartják szükségesnek, hogy egy szervezettebb vezetés alakul­jon ki a gazdaságokban. A vezetésben a szervezettség, szakmai szinvonal, a kezdeményező készség a gazdaságok eredményeiben jelentkezik is. Jó néhány gazdaság vezetésében problémák mutat­koznak. A végrehajtott személyi változások a vezetésben nem hoz­ták magukkal az egész gazdaság átszervezését és sokszor megre­kedtek azon a színvonalon, ahol volt a gazdaság. Nem sikerült sem Gyulán, sem Szarvason azokat a reményeket meg­valósítani, mint amelyeket kitűztek. Sok probléma volt ezekben a gazdaságokban. A Vizesfási Állami Gazdaságban megoldódtak a problémák. Reménykednek - mondotta -, hogy a Pelsőnyomási Ál­lami Gazdaság is képes lesz megoldani ezeket a problémákat. A hatékonyság növelése egy alapvető kérdés és ezt kell tekinteni a jövőben is fontosnak, aminek a végrehajtásában meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. Néhány szervezeti változtatást tet­tek az elmúlt években, és azt tapasztalták, hogy volt, ahol a szervezés, a specializáció, a centralizáció eredményre vezetett. Persze ezek a gazdaságok nem ilyen nagy gazdaságok voltak, - 30 milliós termelési értékű gazdaságokat vontak össze -, mint 150 milliós termelési értékű gazdaságok. Meggyőződése, - mondotta -, hogy a mi állami gazdaságainknál a hatékonyság növelését ugy le­het biztositani, hogy a koncentrációt még jobban kell növelni. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden koncentráció sok problé-

Next

/
Thumbnails
Contents