MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-01-23 VB_442 - 1974_VB 442/4
-5Enyedi elvtárs két dolgot említett, melyen belül nyomatékosan aláhuzta, hogy a tagfelvételeknél jobban kell érvényesíteni a fiatal korosztálynál a KISZ-tagsághoz való kapcsolódást. Elég magasnak találja tagfelvételeknél azok számát, akik nerc tagjai a KISznek, holott egyik tő funkció a politikai nevelés. Az iskolai végzettséget tekintve Hidas elvtárs által elmondottakat másképpen ítéli meg. Véleménye szerint az előző évekhez viszonyítva az arányokat, szinte tendencia jelleggel lehet megállapítani a folyamatos emelkedést a pártba bekerülők általános iskolai szintjénél. Azt is számításba kell venni, hogy a fizikai dolgozók, szakmunkások részére most nyilik szélesebb körű lehetőség a középiskola elvégzésére. Kifejtette azon véleményét, hogy nem megelégedett, de elégedett* Klaukó elvtárs az előterjesztéssel kapcsolatosan három javaslatot tett. 1./ Javasolta ismételten aláhúzni a megyére vonatkozóan azt, amit a Titkárság határozata előirányozott a párttagság összetételének minőségi javítását illetően. Változatlanul tovább kell menni a tudatosabb, tervszerűbb előkészítő munkában, különösen a fizikai dolgozók és munkások soraiban. Megállapította, hogy van tennivaló, mert a preventív intézkedések még nem történnek meg mindenütt megfelelően. 2./ Az 1974-es esztendőre kapott tagfelvételi keretszámmal egyetért, melynek politikai jelentősége - véleménye szerint -, és fontossága érthető és világos. Ismételten szólni kell erről is. 3./ A töröltek és kilépettek százalékos arányát illetően elmondta, hogy igen sok közöttük a munkás. Bizonyos tisztulási folyamat megy végbe, azonban minden kilépést nem lehet ennek betudni, mivel vannak más okai is. Frank elvtárs javasolta, hogy a végrehajtó bizottság a jelentést vegye tudomásul, s a javaslatokat emelje határozattá. Az országos értekezletet követően az illetékesek; járási-városi első titkár elvtársak megfelelő eligazításban részesültek. Elmondta, hogy középpontba kell helyezni a párttagság szociális összetételének, minőségének javítását, mely a Központi Bizottság ülésén is szóba került. Békés megye szervezettsége magasabb, tehát nem indokolt a párttagság növelése. Természetesen minden féleképpen indokolt a 45,9 átlagéletkor megfelelő arányának a kialakítása, mivel ez két esztendővel az országos átlag felett van. Ez szóba került a vitában is, azonban ez nem mond ellent annak*-, hogy egyrészt a minőségre kell t-e-vábbra is törekedni, masieioi akl nem való a p£ rt ba, azt el kell tanácsolni. Továbbá elmondta, hogy egyrészt a megfelelő felvétellel, másrészt a tisztulás folyamatával javítani kell a párttagság minőség: öszszetételén. Vigyázni kell, nehogy valamiféle kampány alakuljon ki. Felhívta a figyelmet, a 800 párttag ütemes felvételének biztosítására . A Végrehajtó Bizottság - Frank elvtárs összefoglalója alapján - az előterjesztést tudomásul vette.