MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974

1974-05-15 VB_449 - 1974_VB 449/10

- 9 ­BEJELENTÉSEK : GYULAVÁRI PÁL elvtárs ismertette a végrehajtó bizottsággal, hogy a közelmúltban történt Békéscsabán az uj cserépgyár átadása, mely­nél a beruházás megfelelő ütemben és hatékonysággal valósult meg, melyhez az üzemi pártbizottság is megfelelő segítséget nyújtott. A minisztériummal történt beszélgetés során felmerült, hogy ebből az alkalomból a fizikai dolgozók, irányitók, műszakiak az erköl­csi elismerés mellett anyagi elismerésben is részesüljenek. Az ü­zemi párttitkár elvtárs jutalmazása is felmerült. Az idő rövid­ségére való tekintettel - e kivétel talán nem sérti meg a VB ál­lásfoglalását - nem volt lehetőség a VB előzetes jóváhagyását kér­ni. Utólagos engedélyt kért a Végrehajtó Bizottságtól Dénes elv­társ egyszeri alkalommal való jutalmazásához a minisztérium részé­ről. CSATÁRI ELVTÁRS kérte a Végrehajtó Bizottság egyetértését e kivé­teles esetben. Kerestek más megoldást, azonban Dénes elvtársnak nem telt le a várományos ideje a korábban kapott kitüntetés után, ezért voltak kénytelenek ezt a megoldást választani. A Végrehajtó Bizottság Dénes Ferenc elvtárs a minisztérium által történt egyszeri ju­talmazásával - egyhangúan - egyetértett. Több bejelentés nem hangzott el. Csatári elvtárs - megköszönve az elvtársak részvételét - a végrehajtó bizottsági ülést befejezett­nek nyilvánitotta. Békéscsaba, 1974. május 17.

Next

/
Thumbnails
Contents