MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-04-17 VB_447 - 1974_VB 447/7
- 6 Véleménye szerint a szakmunkástanulók és középiskolások nevelésében az iskolák nagy eredményt értek el. Elmondta, hogy összefüggés van a jó eredmény elérésében a KISZ tevékenységének, a családi ház légkörének, valamint az általános iskola utolsó osztályaiban az osztályfőnök magatartásának, emberi tulajdonságainak. Véleménye szerint azok a tanulók, akikkel az osztályfőnök többet foglalkozott a világnézeti és általános emberi tulajdonságaik javitása érdekében, azok az életben jobban megállják a helyüket, könnyebben beilleszkednek a koilektivába és a társadalmi életbe. Tapasztalatuk szerint a szakmunkástanulók oktatóit nagyon nagy körültekintéssel kell kiválasztani, mert nem közömbös, hogy hogyan milyen irányban nevelik őket. Megállapította, hogy azok a szakoktatók, akik rendelkeznek a vezetők hármas követelményeivel, jobban megállják a helyüket ezen a téren. Elmondta, hogy ujabban olyan szakoktatókat választanak, akik pozitiv emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, megtalálják a kontaktust a gyerekekkel, és pozitiv hatással tudnak rájuk hatni. /Ha kevesebb pedagógiai tudással rendelkezik, akkor ezt pótolják./ Fontosnak tartotta a gyerekeket felkészíteni arra, hogy pl. egy-egy üzemen belül nemcsak pozitiv, hanem negativ jelenségekkel is találkoznak, nyilván ezt nem kell példaképül állitaniuk maguk elé. Tudatosítani kell bennük, hogy azok az emberek lehetnek csak példaképek, akik példásan viselkednek, jól dolgoznak, magatartásuk kifogástalan. Megállapította, hogy a fiatalok között sincs több negativ jelenség, mint a felnőttek között, sőt a felnőtteknél sokkal több van. Elmondta, hogy elsősorban önmagukkal szemben kell a felnőtteknek az elvárásokat növelni. És, ha a felnőttek példásan tevékenykednek, akkor szó nélkül, önmaguk munkájával, példamutatással tudnak nevelni. Javasolta az oktatók szakmai, politikai és módszertani továbbképzését. Nagy Jenő elvtárs egyetértett a hozzászólásokkal. Domokos elvtárs felszólalásával kapcsolatban elmondta, hogy tulajdonképpen azt szerették volna érzékeltetni, hogy olyan korosztályról van szó, akiknél a világnézet nem egy kialakult dolog. Sajnos, mire elvégzik az iskolát, kikerülnek az életbe, anyagiasak lesznek. Tehát olyan alanyokról van szó, akik még nem hordozzák a negativ tulajdonságokat, hanem a ráhatások következtében alakul ki ez náluk. Elmondta, hogy azért "appelálnak" az üzemre - főleg - mert, a szakmunkástanulók nagyon sok időt töltenek az üzemben, és nem mindegy, hogy milyen körülmények között. Felhívta az iskola, a szakoktatók figyelmét a KISZ és a pártszervezet nevelő hatására. Egyetértett Klaukó elvtárs javaslatával, helyeselte a tanácskozás összehívását. Enyedi elvtárs - mivel több hozzászólás nem volt - lezárta a napirendet. A hozzászólásokkal egyetértett. Elmondta, hogy az Ágit. prop. Bizottságnak is hasonló véleménye volt az itteni hozzászólásokhoz. Az anyag időszerűségét helyeselte, mivel az a közoktatás-politikai határozat menetközbeni számbavételéhez kapcsolódik, és egyben az ifjúsági határozathoz is. Á következőkre hivta fel a figyelmet: 1./ A bejáró tanulókkal való foglalkozást meg kell oldania /Főleg a szórvány-szakmákban jelentkezik ez súllyal. Itt van ugyanis a legkisebb munkás-kollektiv hatás./ 2./ Az oktatók - elsősorban az üzemi oktatók - problémáját megoldani. Számukra egy politikai, szakmai,módszertani továbbképzést tartani.