MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-10-31 VB_435 - 1973_VB 435/11
-10Egyetértett azzal, hogy a határozatok végrehajtásában segítséget kell adni az aiapszervezeteknek, tehát konkrétan meghatározni, hogy egy-egy adott határozat végrehajtásában az alapszervezetnek konkrétan mi a feladata. Megállapította, hogy Gonda elvtársék jól látják a problémákat is. Elmondta, hogy ezek a problémák nemcsak Orosházán, hanem más városokban is meg vannak. Célszerűnek tartotta, hogy a PTO gondosan tanulmányozza át az anyagot, és ajánlásként küldje meg más pártalapszervezetnek is. Kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy a határozatot fogadja el, és a megfelelő következtetéseket - amelyeket Gonda elvtárs határozati javaslatként emiitett - emeljék határozattá. A Végrehajtó Bizottság a beszámolót egyhangúan elfogadta, és a határozati javaslatot határozattá emelte. KÜLOMÉLEK Javaslat SZKP Társadalomtudomány Akadémia hallgatójának. /Herczeg F. Egyetértett azzal, hogy Herczeg elvtársat elfogadják, de kérte, hogy a befejezés után résznél ugy fogalmazzanak, hogy "osztályvezetői, vagy hasonló munkakör betöltését javasoljuk." Véleménye szerint ez azért szükséges, mert ÍM esetleg félreértésre adhat okot. KOVÁCS ELVTÁRS: A jelentéssel egyetértett. Elmondta, ho c ?y Vincze elvtárs nyugdíjba megy ? Tóth elvtárs a képzőbe. Ha oda menne vissza helytelen lenne. 400 fiatal marxista képzéséről van szó. ENYEDI ELVTÁRS: Javasolta, hogy Hercezeg elvtárs lehetne a megyei Pártbizottság osztályvezetője, vagy visszatérhetne a tanszékhez is. A Propaganda és Művelődésügyi Osztályt ketté választanák. Meg kell oldani a problémáját, segitséget kell adni. Herczeg elvtárs ittmaradása esetén szükség volt pótlásáról gondoskodni. Ha segitséget kell nyújtani a szarvasi főiskolának, akkor jó képességű elvtársról van szó, évek óta nem voltunk képesek arra,hogy ilyen javaslatot tegyünk. A tanszék személyi állományának erősítése körültekintéssel megoldható. FRANK ELVTÁRS: Javasolta, hogy a javaslatot ugy fogadják el,hogy Herczeg elvtárs az iskola befejezésével főiskola marxista tanszékvezetői funkcióját lássa el. Nekünk rendelkezésünkre áll,hogy egy konkrét területet jelöljünk meg. Ez jó, hogy tanszékvezető. DR.SZABÓ SÁNDOR ELVTÁRS: A "vagy" álláspont mellett döntött.írjuk le a javaslatnál azt,hogy a főiskolán tanszékvezető,vagy a megyei Pártbizottságnál osztályvezető. Elsősorban tanszékvezetőnek. Ha csak azt irjuk le,akkor az Ő irányában kötelezzük el magunkat, esetleg azt mondhat ja,hogy miért tanszékvezető, ha a pártapparátusba jön, mondhatja, tanszékvezetőnek jött. A "vagy"mellett döntött. Tanszékvezető, vagy a megyei Pártbizottság osztályvezetője. FRANK ELVTÁ RS: Megjegyezte, azért mert ezt az iskolát elvégezte, nem biztos,hogy a megyei Pártbizottságnál megfelelne osztályvezetői funkcióba. Alapszervezeti szinten dolgozó elvtársról van szó. Nincs