MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-10-31 VB_435 - 1973_VB 435/3

Hidas elvtárs véleménye szerint a jelentés minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a következő ötéves tervben meg­lévő aránytalanságokat valamennyire egalizálni tudja. Jó lenne ­mondta - ha az a perspektiva - amit Szirmai elvtárs a televí­zióban mondott - Békés raegyében is érvényesülne. Megemlitette, hogy jó, ha valakinek saját lakása van és abban lakik, de van­nak olyan helyzetek, amikoi* ez megvalósíthatatlan. Példának em­iitette azokat, akik beosztásuknál fogva - katonatisztek, rendő­rök - "ma itt, holnap már máshol" vannak. Véleménye szerint a családi ház sokszor a jó kádermunka gátja is, mert sok ráter­mett elvtárs azért nem mozdul el onnan, ahova letelepedett, mert esetleg családi házzal rendelkezik. Elmondta, hogy minden lehető alkalmat ki kell használni annak érdekében, hogy a la­kásépítési keret az elkövetkezendő tervidőszakban az eddigi­nél lényegesen gyorsabb legyen. Kovács elvtárs véleménye szerint a lakásépítési akciót valaki­nek össze kellene fogni, és szervezni. Kifogásolta a megépült lakások formáját, sablonosnak találta, ami - véleménye szerint ­rossz hatással van egy-egy város, vagy község hangulatára. El­mondta, hogy jobban kellene propagálni a sajtóban a szocialis­ta brigádok tevékenységét egy-egy dolgozó lakásának megépitése során. Véleménye szerint Békés megye lakásellátása - az ország vidékeihez viszonyitva - az utolsók között van. Elmondta, hogy ez nagyon gátolja a jó politikai munkát. Várainé elvtársnő egyetértett Hidas elvtárssal abban, hogy a la­káselosztásnál jobban figyelembe kellene venni a nagycsaládosso­kat. Véleménye szerint a három gyerekes család ideális feltéte­le a jó lakásellátás. A központi elosztásnál problémát lát ezen a téren. Véleménye szerint Az ország többi részén jobb arányú az állami erőből épült lakások száma. Elmondta, hogy a lakás­probléma a politikában is visszahúzó erő. Szabó Sándor elvtárs elmondta, hogy a végrehajtó bizottság előtt pontosan ismert Békés megye másfél évtizedes helyzete. Megálla­pította, hogy a Központi Bizottság múlt év novemberi határozatát Békés megyében - különösen a munkások; de általában is - nagy öröm­mel fogadták. Ez lenditett is a napirenden lévő téma előrejutá­sán. Megállapította, hogy ezt egy-két év alatt - de még egy öté­ves tervidőszak alatt - sem lehet megoldani. Hozzátette, hogy viszont változatlanul kritika középpontjában állnak ezek a kér­dések, főleg a munkásközvélemény középpontjában. Elmondta, hogy változatlanul jelentkezik az igény.- a párt és a tanács felé ­hogy a berintekezkedesek, lakasintezkedesek, és a lakásfejlesztés­sel kapcsolatos problémák megoldást nyerjenek. Azért is - álla­pította meg - , mert Békés megyében a munkásbér, a szakmunkásbér az országos vidéki átlaghoz viszonyitva 8-12 %-kal változatlanul alacsonyabb, a segédmunkások bére pedig 5—6 %-kal alacsonyabb. Elmondta, hogy nagyon jelentős a munkások körében meglévő elő­takarékosság, főleg olyan céllal, hogy lakást vásároljanak. Ebből következtette, hogy Békés megye kénytelen volt - éppen az elota­karékosság miatt - előbbre lépni az OTP-lakásépités terén. Ugyan­akkor megállapította,- már hosszú évek óta igy van - hogy a la­kások belső összetétele "kritikán aluli." Képtelennek tartotta, hogy egy megyepolitikát, pontosabban a politika megvalósítását Békés megyében a gyakorlatban ilyen körülmények, helyzet közepet­te - valósitsák meg, különösen ha ezt a munkások oldaláról vizs­gálják. ___

Next

/
Thumbnails
Contents