MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/10

-9­nincs ilyen gyakorlat, mert a párttagság egészének népnevelőnek kell lenni, de akkor azt kellene vizsgálni, hogy ki az, aki a párttagsággal járó ilyen irányú kötelezettségnek nem tesz eleget. Javasolta, hogy ezt a konkrét kérdést megközelitve a helyére kell tenni. SZABÓ ELVTÁRS a szerkesztő bizottság nevében köszönetet mondott az érdemi segitségért. Az a feladat, hogy a megyét hűen tükröző, kon­zekvens jelentést tegyenek a pártbizottság elé, s majd az ottani vita alapján átdolgozva kerül a Titkárság elé. FRANK ELVTÁRS kérte az elvtársakat, tekintsenek el attól, hogy kü­lön összefoglalót tartson. Maga részéről messzemenően egyetért Hári Béla elvtárs által elmondottakkal. Véleménye szerint nem át­dolgozásról van szó, hanem egy ujabb jelentés megirásáról, éppen ezért javasolta, hogy a VB még egyszer tárgyalja meg a jelentést a pártbizottsági ülés elé terjesztése előtt. Kérte ? a Végrehajtó Bizottság értsen egyet azzal, hogy Hári elvtárs, valamint a Végrehajtó Bizottság tagjai által elmondottak szerint a jelentés elkészítéséért tegye Frank Ferenc és dr. Szabó Sándor elvtársakat felelőssé. Ezt követően a Végrehajtó Bizottság rendkí­vüli ülésen ismét vitassa meg, és ezután kerüljön Pártbizottság ti­losé elé. A Végrehajtó Bizottság Frank elvtárs által javasoltakkal egyetértett, en­nek alapján javasolta a jelentés tel­jes átírását.

Next

/
Thumbnails
Contents