MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/4
HIDAS MIHÁLY elvtárs elmondta, hogy a jelentésben foglaltakkal egyetért, A határozat végrehajtásának tapasztalatait a maguk területére szükitotte le, s ennek alapján az a véleménye, hogy a jelentésben emiitett fogyatékosságokban több az előre lépés, melyet elsősorban a kollektív munka vonatkozásában tapasztal. Ezzel kapcsolatosan példákat emiitett, Vélemínye szerint a pártépités önállóságát - amelyet Domokos elvtárs emiitett - a körülményektől függően lehet értékelni, mert nem mindenütt egyformán tudják ezt végrehajtani. Ennek ellenére a párt tagság összetételének javítása érdekében eredmények tapasztalhatók. Problémaként emiitette, hogy tapasztalata szerint a "kényesebb" napirendi kérdésekben /főleg elvi jellegű/ inkább magára marad a titkár, amikor a munkával összefüggő napirend kerül megvitatásra, ott a kollektivitás jobban érvényesül. Ossz egészében a határozat óta lényegesen előbbre tudtak jutni az alapszervezetek tevékenységében a kollektív munka kibontakoztatásában, a kollektív felelősségérzet kiemelésében. Egyébként a jelentésben foglaltakkal egyetért, CSATÁRI ELVTÁHS az előterjesztést jónak, körültekintőnek tartja, mely a Politikai Bizottság ide vonatkozó határozatának végrehajtását elemzi. Személyes tapasztalataira alapozva, a munkában erősíteni kellene megítélése szerint az alábbiakat: 1,/ A demokratikus centelizmus egyensúlyban tartását, növelni kellene a kezdeményező készséget, a gyakorlati késséget a pártszervezetek helyi feladatkörbe tartozó kérdésekben, 2,/ A konkrét és folyamatos pártmegbizatásokkal ellátottak számát növelni kellene. Szerinte mindenki önmaga vállalta a párttagsággal járó kötelezettségeket és egész tevékenysége során erről említést kell tenni, és számon kell kérni a konkrét feladatok végrehajtását, 3./ Ebből fakadóan az alapszervezetéktől magasabb szinteken is többet kellene foglalkozni a megfelelő káderek kinevélésével, mert tapasztalat, hogy helyi feladatok megoldásánál nehezen találják meg a megfelelő személyeket. Jobban kellene apellálni a pártvezetőség ilyen irányú munkájára. Szükség van a megfelelő káderekre, A párttagság 10,1 %-a tartozik a fiatalok kategóriájába. Ez kéderneveléssel összefüggő probléma, 4,/ A munkának végzése során kellene erősíteni a különböző területeken dolgozó pártszervezetek - jelleg szerinti - még hatékonyabb segítését a felsőbb pártszervezetek részéről, 5,/ A pártfunkciók lemondásával kapcsolatos kérdéseket is emliti a jelentés. Sok helyen tapasztalat, hogy könnyen is hagyják az illetékes pártszervek az ilyen funkciók lemondását. Ha megkérdezik az illetékest, hogy miért akar lemondtani, nem mindig tudnak megfelelő magyarázatot adni, és ilyenkor jobban kellene utalni az 0 általa - mint párttag által - vállalt kötelezettségekre. Most pártszervezetekről beszélt, azonban tapasztalható volt hasonló a KISz vezetőségválasztással kapcsolatos előkészületi munkában is.