MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-08-22 VB_429 - 1973_VB 429/16
A kiállításokon, hangversenyeken, színházi előadásokon, szakkörökben, klubokban, tevékenyen részt vevő, illetve azokra eljárók ugyan - abból a körből tevődnek ki* a ez járásunk lakosságának mintegy 5-10 %-a. Ez az aránytalanság alapvetően Megkérdőjelezi egész közművelődésünk hatókörének, hatékonyságának megítélését. Viszonylag jó a helyzet a könyvtári tevékenységben. Járáounk minden 5. állampolgára, mintegy 16.000 fő, könyvtári olvasó. Amennyire örvendetes, bogy ennek döntő többsége 1$ éven aluli, diák /4.200/ fő, annyira sajnálatos, hogy a 10-6>ö-ig terjedő korosztály csak 1.300 fővel szerepel. Az olvasóknak 11,9 %-a munkás, 11,8 *>-a parasztolvasó. A hatókör egyik nagy problémája, hogy a munkásság és a parasztság részvétele lényegesen alacsonyabb, az elviselhetőnél. Amint egy 20 szakkör és csoport tagságának 5-10 /í-a munkás és paraszt dolgozó, ezek io szinte kivétel nélkül fiatalok. A mezőgazdasági jellegű, közvetlen gazdasági érdekeltségű körök /méhész, baromfi tenyésztő, stb./ tagjai elsosorgan idősebbek. Az ismerettérjeaütésben valamivel jobb a helyzet, tekintettel arra, hogy az év mintegy 3-400 TIT előadás, több mint fele üzemekben, taz-ekben valósul mog. Ugyanakkor nem kevés azoknak az üzemeknek a száma, akik ntfum fizetnek, de a szervező munkát nea felelősséggel csinálják. A közművelődés számára legaktívabb réteg a* ifjúság. A művelődési otthonok rendezvényeinek, a hangversenyeknek, mozi előadásoknak, kiállításoknak, szakköröknek, kluboknak látogatói döntő többségében fiatalok. Sok probléma van azonban a KISZ szervezetek és művelődési intézmények kapcsolatával. Bea kisebb gond az sem, hogy a járás üzemel még mindig kevésbé használják ki a fiatalok agilitását, dinamizmusát, s gyakori, hogy a fiatalság nem tud mit kezdeni növekvő szabadidejével. Az üzemek szakszervezetében a jövőben nagyobb szerepet kell vállalni a közművelődési •luinkában. A .Járás művelődési, infrégr^ónyc.i.bsn a nehézségek ellenére több területen jó munka folyik. A közművelődési intézmények "a Békés megye közművelődési irányelvei 1971-75-lg munkaterv alapján dolgoznak. Tartalmi munkájukban jó eredményt értek el a politikai, világnézeti nevelés területén, ez elsősorban isutéretterjesztő eleadásokon, társadalmi és családi ünnepségeken, az ifjúsági klubbókban, • testvéri népekkel való baráti találkozókon tapasztalható.