MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-08-22 VB_429 - 1973_VB 429/6

-6­egy kicsit belekapnak", de érdemibb előrehaladásról szinte alig tudnak számot adni. Ennek alapvető okát abban látta, hogy nem tart­ják be a sorrendet. Beszélt a műszaki, technikai felkészültség fon­tosságáról, a munkások képzéséről, szakmai továbbképzéséről. Felve­tette, hogy el vagyunk látva korszerű gépekkel, gépsorokkal, de nem rendelkezünk megfelelő számú, jól felkészült, korszerűen továbbkép­zett szakemberrel. A pártnak az a feladata, hogy a reális célokat, a konkrét p eladatokat jelölje meg az adott pártszervezetek részére. Kitűnő keretnek emlitette ebben a kérdésben a szocialista brigádmoz­galom tevékenységét. Fontos feladatnak tekintette az általános isko­la elvégzését, elvégeztetését. Tisztelettel szólt a nemzetiségi fesz­tiválon szereplő kétegyházi kórus szerepléséről. Dicsérte a tctkomló­si úttörőzenekart. Elmondta, hogy pl. ezen a nemzetiségi fesztiválon •tt volt körülbelül ötezer néző, aki nagy lelkesedéssel, sok tapssal köszöntötte a leggyengébben szereplő együttest is. Javasolta Badar elvtársnak, hogy az anyag feldolgozása során néhány kérdésben konkrétan meg kell határozni, hogy kinek-kinek mi a fela­data. Felhivta a figyelmet a feladatok végrehajtásának ellenőrzésé­re. Kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy a felvetettek figyelembe vételével fogadja el az előterjesztést. A Végrehajtó Bizottság - Szabó elvtárs össze­foglalója alapján - az előterjesztést egyhan­gúan elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents